Helyi közélet

2010.07.08. 16:35

A nyíregyházi Kalandparkban komédiáznak szombaton A napsugár fiúk

<p>Vígjátékok, komédiák, történelmi rockoperák, operett és musical várja idén a XIX. Mandala Nyár vendégeit Nyíregyházán.</p>

Az első előadás július 10-én, szombaton 21 órától látható a sóstói Kalandparkban (esőnap: július 12). Neil Simon A napsugár fiúk című vígjátékának két főszereplője Willy Clark (Koltai Róbert) és Al Lewis (Galla Miklós). A két nagyszerű, sikeres, és rendkívül önérzetes komédiást nyolc év „haragos hallgatás” után közös szereplésre kéri fel az egyik legnagyobb amerikai tévétársaság. Elindul a játszma, s mindeközben akarva-akaratlanul felidéződnek „A napsugár fiúkban” a régi, mámorítóan sikeres poénok. És persze nem kevés új is születik...

– A programszervező Mandala Dalszínház csütörtökön sem fog csütörtököt mondani, július 15-én az Egri csillagokkal lépünk színpadra Vikidál Gyula és Varga Miklós főszereplésével, immár a hagyományos helyszínen: a Szabadtéri Színpadon – mondta Bódis Gábor színész, ügyvezető.

- Palicz István -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában