Helyi közélet

2010.07.11. 16:39

A vendégszeretetben is „úszkáltak” Kisvárdán

<p>Nyolcvanöt gyerek részvételével harmadszor rendezték meg a Kisvárdai Tánctábort.</p>

Tánc, móka, kacagás – egy héten keresztül ismét koptatták cipőiket és edzették rekeszizmaikat is a kisvárdai tánctábor résztvevői – kezdte élménybeszámolóját Durucz Gabriella.

Június 21-27-ig rendezték meg 85 gyerek részvételével az immáron harmadik Kisvárdai Tánctábort, melynek célja: városunk és környéke táncszerető fiataljainak egy hetes tanítása, illetve szórakoztatása. Kisvárda általános- és középiskolás tanulóinak évközben is lehetőségük nyílik táncoktatáson részt venni, és tudásukat különböző városi, iskolai vagy térségi rendezvényeken megmutatni, illetve nívós versenyeken megmérettetni.

A 4 for Dance-es fiúk is ott voltak

– Minden nap reggeltől délig kemény munka folyt a különböző helyszíneken, majd délutánonként – a rossz időjárás miatt – városunk uszodájában engedték ki a fáradt gőzt a gyerekek, fiatalok. A régi barátságok felerősödtek, új kapcsolatok is kialakultak, valamint ilyenkor mi, tánctanárok is sokkal bensőségesebb, baráti viszonyba kerülünk tanítványainkkal – mondta Barkaszi Zsuzsa, a Szabolcs Alapfokú Táncművészeti Iskola pedagógusa, aki kollégájával Dégi Zoltánnal három éve szervezik a térségünkben egyedülálló tábort.

Rajtuk kívül vendégtanárok voltak: Kalapos Tamás Hip–Hop oktató, a T–Dance Művészeti Iskola igazgatója, Enyedi Péter és Illés Dániel a 4For Dance együttesből, Bánhidi Petra, többszörös argentin tangó világbajnok, a Szombat esti Láz győztese.
Petra – az idei évekhez hasonlóan – férjével, Czene Attila olimpiai bajnok úszóval érkezett, aki jelenlétével nem csak a tábor színvonalát növelte, hanem a délutáni uszodás programon is segédkezett.

Jó szívvel érkeztek Kisvárdára

– Ismét jó szívvel érkeztünk Kisvárdára, és kellemes emlékekkel térünk haza. Bár az öt nap alatt igen keményen dolgoztunk, és sokszor megizzasztottam a kicsiket és nagyokat, de öröm volt nézni a gyermekek lelkesedését és boldogan úszkáltunk egy héten át a fiatalok és a táncoktató kollégák vendégszeretetében – nyilatkozta mosolyogva Bánhidi Petra, aki immáron sportért felelős szakállamtitkárrá lett férjével három éve szoros barátságot ápol Barkaszi Zsuzsával és Dégi Zoltánnal és nem csak ilyenkor nyáron, hanem évközben is nem egyszer ellátogatnak barátaikhoz Kisvárdára.

A 4For Dance-es két fiú gyermeki lelkesedéssel oktatott öt napig és már előre lefoglalták magukat a következő táborra is: – A saját tánciskolánk miatt nem volt újdonság gyerekeket tanítanunk, viszont táboros tanárokként most debütáltunk itt Kisvárdán. Fantasztikusak a gyerekek, fantasztikusak a kisvárdai kollégáink, ha nem hívnának, akkor is meghívatjuk magunkat jövőre – viccelődött Enyedi Péter.

A szülőket is vendégül látták

Kalapos Tamás már nagy barátja a résztvevőknek, hisz a kezdetektől részese a tábornak, különleges hipp-hopp koreográfiáival és gyermeki lelkületű természetével ismét mindenkit lenyűgözött.

– A hét utolsó előtti napján egész nap táncmentesek voltak a gyerekek, a rossz idő miatt a strandos programjaink helyett egész napra az uszodát vettük birtokba, majd egy bográcsban főtt ebéddel és jégkrémmel zártuk a szombatot, ahol a gyerekeken kívül a szülőket is vendégül láttuk – tájékoztatott Dégi Zoltán.

A tábor lezárásaként egy táncgála keretében mutatták meg a gyerekek, hogy nem hiába dolgoztak olyan keményen, öt napon át. Profikat megszégyenítő produkciókat láthatott a közönség. A három csoportra osztott gyerekek összesen 11 produkciót mutattak be: volt jazz, samba, polka, hip-hop, mambo, disco és western is. A 4For Dance-es koreográfiákban – a tőlük megszokott különleges zenék mellett – kellékek is voltak, a nagyok seprűkkel, a kicsik iskolatáskával táncoltak egy igazán különleges, a 4For Dance-es fiúk egyediségére jellemző koreográfiában.

Aki esetleg lemaradt volna az idei táborról, az ne csüggedjen, hiszen jövőre neki is van helye az immáron hagyománnyá vált Kisvárdai Tánctáborban!

Szülőként segítő képviselő

Dr. Oláh Albert polgármester is köszöntötte Czene Attila államtitkárt és feleségét, majd Harsányi Imre, a kisvárdai strandot üzemeltető Felső-Szabolcsi Kórház főigazgatója és dr. Seszták Miklós vezette körbe az illusztris vendégeket a Várfürdőben. A tábor ideje alatt szinte minden napos vendég volt Dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselője, aki szülőként a kezdetektől segíti a tábor megvalósítását és a háttérmunkákat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában