Helyi közélet

2010.07.03. 08:10

Rejtett kedvezmények a sóstói strandon?

<p>Itt van végre a strandidő, a megélénkült [email protected]ás levelezés középpontjában is a fürdőzés áll. Levelezőnk szerint esély nyílt arra, hogy Szabolcs megye Hajdúszoboszlóval konkuráljon.</p>

Fazekas Ágnes azt írja, hogy nemrég volt a kisunokája névnapja, és megígérte neki, hogy elviszi a strandra Sóstóra. „Felkészültem az anyagi érvágásra, de amit tapasztaltam, mellbevágott. A kettőnk belépője – a felnőtt 900, a gyerek 750 – összesen 1650 forint volt. Ki tudta ezt, hogy íly kevés? Délután, 4 után pedig a fele. A strand területe szuper tiszta, a víz is, a fű pont jó, a kiszolgálás a büfékben jobb nem is lehetne és az árak is reálisak. Na azért nem vagyok én elájulva, mert visszamentem a pénztárba, hogy adjanak egy szórólapot azért, hogy odaadjam másnak is, mert ezt nekem senki nem fogja elhinni – mármint az áraikat, de nem volt. Tisztelt nyíregyháziak! Itt hívom fel a figyelmeteket, hogy 25 százalékos kedvezményt kaptok a lakcímkártyára hét közben, továbbá ezer forintos belépővel mehettek az élményfürdőbe is.

De miért nekem kell ezt megírnom, miért nem tudják mondjuk a lányomék, vagy miért nem tudtam én ezeket? Holnap is megyek a kisunokámmal, mert tényleg jól éreztük magunkat. Egyet azért szeretnék a figyelmükbe ajánlani: a dögönyözők nagyon erősek, nincs gerinc, ami ezeket kibírná a szögletes medencében. Egyébként én, ha fejleszteni tudnék, csinálnék a strandon egy tengervizes nagy medencét hullámokkal, tengervízi homokos parttal, akár tengervízi kagylókkal. Ha meg tudták oldani az állatparkban, akkor mi lehet a probléma? – kérdezi Fazekas Ágnes.

Az élményfürdő és a strand is csalogatja a vendégeket

„Mikor jelenik meg egy cikkben ez a jó hír? Mert ezt én sem tudtam, pedig igyekszem tájékozódni sok mindenről – írja Méhész János, Tóth Péter pedig azt: már régóta működik ez a fajta kedvezmény. „Csodálkozom azon, ha valaki még nem találkozott a nyíregyházi lakosoknak járó kedvezményekkel, mivel a SZON nemegyszer foglalkozott már a témával. Az élményfürdő és a strand is a lehető legtöbbet elkövet azért, hogy becsalogassa a vendégeket, és hogy „leszoktassa” a nyíregyháziakat arról, hogy Hajdúnánásra járjanak. Egyet kell még megtanulniuk: a vendéglátást. Soha olyan udvarias személyzetet nem láttam még sehol, mint Hajdúnánáson, vagy Hajdúszoboszlón – írja levelezőnk.

„Emigráns ne szóljon bele kívülről, ha ő maga nem tud tenni az ügyekért. Ez az elvem, ezért olvasom passzívan, de néha örömmel is a városvitát – írja egykori kollégánk, Szilágyi Szabolcs Varsóból, s hozzáteszi: a fürdővitához mégis hozzászólok. „Az utóbbi években több lengyel barátommal és hivatalos delegációval jártam a sóstói fürdőben. Mindannyiszor szép elismeréseket könyvelhettem el egykori városom dícséreteként. A fürdő színvonalas szolgáltatásait, személyzetének (elenyésző kivétellel!) kultúráját, árait dicsérték. Voltam ott lengyel környezetvédelmi miniszter-helyettessel is. Őt idézem: „Nyíregyházának és csodás új Sárkány fürdőjével Nyírbátornak is kétségtelen esélye nyílt, hogy Hajdúszoboszlóval konkuráljon”.

Ezek is érdekelhetik