Helyi közélet

2010.08.10. 10:56

Jószomszédi iszony Tyukodon

<p>Az ígéretét betartva közleményt adott ki kedden délelőtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság sajtószolgálata a Tyukodon történteket illetően.</p>

„Szombaton délután két, egymással haragban álló tyukodi társaság csapott össze a község belterületén. Az utcán hangosan, fenyegetőzve kiabáltak, szitkozódtak egymással, majd az egyik két lovas szekérrel érkező társaság behajtott a másik társaság tagjai közé. A rendelkezésre álló adatok szerint, az összetűzés során az egyik lovas szekéren utazó 30 éves tyukodi férfi egy vasvillát dobott az ellentábor tagjai közé, amely egyiküket eltalálta. A 34 éves sértettet a vasvilla megsebesítette, amelynek következtében 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

Rendőrök vetettek véget a verekedésnek

Az időközben értesített, és nagy erőkkel a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget a verekedésnek. Az ügyben a Mátészalkai Rendőrkapitányság Csengeri Rendőrőrse folytat felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság bűntette miatt nyomozást. A vasvillát a tömegbe hajító büntetett előéletű férfit súlyos testi sértés kísérletének elkövetésével is gyanúsítják, őt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Az ügyben eddig kilenc személyt hallgattak ki gyanúsítottként, de még továbbiak várhatóak” – áll a rendőrségi közleményben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában