Helyi közélet

2010.09.08. 13:59

A villámcsapást szenvedett győri fiú már iskolába jár

<p>Olvasóink bizonyára emlékeznek a győri K. Barna történetére, akit júliusban villámcsapás ért a Nyíregyházi Állatparkban. Édesapja, K. Zoltán szerdán az alábbi köszönő levelet juttatta el szerkesztőségünkhöz.</p>

„2010. július 16-án az ország szerencsésebbnek tartott nyugati feléből, Győrből érkeztünk Nyíregyházára, a sóstói Dzsungel Hotelbe, hogy a Nyíregyházi Állatparkot megismerjük. Miután 17-én az állatkert egy részét tudtuk csak bejárni, másnap, 18-án délelőtt ismét elindultunk, hogy folytassuk felfedező utunkat. A lassan készülő vihar elől a látványos fókashow fedett teraszára igyekeztünk, amikor Barna fiamat és engem villámcsapás ért. Az ezt követő borzalmas percekben csak néhány ott tartózkodó dolgozó és vendég lélekjelenlétének volt köszönhető az, hogy eszméletlen, szívelégtelenség miatt életveszélyes állapotban levő fiam megélte a mentő gyors érkezését. Dr. Papp Endre, az állatpark állatorvosa és egy Gyöngyösről érkezett látogató (akinek kilétét, sajnos, még nem sikerült tisztáznunk) szívmasszázzsal és szájon át történő lélegeztetéssel tartotta életben Barnát a mentő megérkezéséig. A kiérkező mentősök rendkívüli erőfeszítése következtében sikerült Barna újraélesztése és a Jósa András Megyei Kórházba történő beszállítása.

Barni súlyos, életveszélyes állapotban a gyermek intenzív osztályra került, engem 24 órás megfigyelésre a felnőtt intenzív osztályra helyeztek. Ebben a rendkívül nehéz helyzetben Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója feleségemet és kisebbik fiunkat, Ábelt biztosította arról, hogy az állatpark és a Dzsungel Hotel vendégeinek tekinti a családot mindaddig, amíg a kritikus helyzet nem rendeződik. Kornherr Tibor, az állatpark értékesítési menedzsere személyes jelenlétével, segítségével mindvégig biztosította számunkra a figyelem és a barátság érzését egy idegen, ismeretlen városban.

Odaadás és emberség

A Jósa András Megyei Kórház Gyermek Intenzív Osztályán dr. Dicső Ferenc osztályvezető főorvos csapata gyors beavatkozással és rendkívül magas színvonalú szakmai munkával stabilizálta Barni állapotát. Az intenzív osztályon töltött tizenhét nap során, olyan megható figyelmet, odaadó emberséget és kedvességet kaptunk az orvosoktól és az ápolóktól egyaránt, mely teljesen meglepett bennünket, akik az ország sokkal hidegebb, távolságtartóbb nyugati végéről érkeztünk. Külön szeretnénk megköszönni dr. Biszku Beáta, dr. Szabó Katalin kezelőorvosok, dr. Trokán Zsuzsa és dr. Marján főorvosnő kiváló munkáját, melynek köszönhetően Barni augusztus 4-én jó állapotban hagyhatta el a kórházat. Nagyon köszönjük dr. Dicső Ferenc nyugodt, bátorító optimizmusát, határozottságát. Kivétel nélküli mélységes köszönet illeti az összes ápolónőt áldozatos munkájáért, kedvességéért.

Megható és megrendítő volt látni és érezni, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő kórházi osztályon mennyi emberség aktiválódik, és milyen kiváló szakmai munka folyik. Köszönjük azoknak a nyíregyháziaknak az érdeklődését, jókívánságait, imáit is, akik maguk is beteg gyermekeik mellett tartózkodtak az osztályon, és ismeretlenül is szorítottak nekünk. Barni 10 napot töltött még a Győrben a Petz Aladár Megyei Kórház intenzív osztályán, ahol már elkezdhette a rehabilitációs tornát, és augusztus 14-én saját lábán hagyhatta el a kórházat.”

- KM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában