Helyi közélet

2010.09.24. 12:55

Önkormányzati választás 2010: A polgármesterjelölt visszaléptetését kérik Nagyecseden

<p>Nagyecsed - Vizsgálatot indít a Fidesz-KDNP nagyecsedi polgármesterjelöltje ügyében a mátészalkai mezőgazdasági szakközépiskola igazgatója, miután a jelölt kijelentette, hogy pofonokat és kokikat oszt ki a neveletlen nebulóknak.</p>

Ebből az derül ki, hogy az iskola igazgatójának - érthetően - nem kellemes, hogy tanára nyíltan vállalja a testi fenyítés alkalmazását az iskolában. Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy haladéktalanul vonja vissza a polgármesterjelölt indítását és határolódjon el az iskolai erőszakot alkalmazó tanároktól.

Az MSZP elvárja a Fidesz-KDNP kormánytól, hogy az oktatásba ne hozza vissza a XIX. század szellemiségét. Bár a jelenlegi oktatási államtitkár, Hoffmann Rózsa elképzeléseitől a büntetés nem áll távol, azonban eddig még nem kellett attól tartani, hogy merev oktatási szemléletével a fizikai fegyelmezést is támogatná az oktatásban.

Ezért az MSZP azt követeli a Fidesz-KDNP kormánytól és a párttól, hogy haladéktalanul vonja meg támogatását a nagyecsedi polgármesterjelöltjétől és adjon ki nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy elítél minden tanári erőszakot az iskolákban.

Magyar Szocialista Párt
 
Forrás: http://mszp.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában