Helyi közélet

2010.10.11. 14:52

Járművek őszi átállítását segítő akció Nyíregyházán

<p>Nyíregyháza - A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Baleset-megelőzési Bizottság a Nemzeti Közlekedési Hatóság közreműködésével immár hagyományosan, idén is megrendezi 2010. október 12-én 09-14 óráig a gépjárművezetők őszi közlekedésre történő felkészítését segítő akcióját.</p>

Az akció helyszíne a nyíregyházi METRO áruház parkolója (Nyíregyháza, Debreceni u.)

Az akció során, a Nemzeti Közlekedési Hatóság mobil műszaki állomásának segítségével ingyenesen ellenőrzik a járművek műszaki állapotát, a szakemberek jó tanácsokkal látják el az érdeklődő járművezetőket.

A biztonságos közlekedés érdekében fontos, hogy az ősz beköszöntével időben készítsük fel járműveinket a megváltozott út és látási viszonyoknak megfelelően. Kiemelt figyelmet kell fordítani a gumiabroncsok állapotára, célszerű téli abroncsokkal felszerelni a járműveket, a világító berendezések állapotára, illetve a fékberendezésekre, hiszen a csúszós útburkolaton veszélyhelyzet esetén nehezebb megállni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában