Helyi közélet

2010.10.29. 18:28

Több mint 10 ezren bringáztak munkába

<p>Nyíregyháza - Több mint 10 ezren mentek biciklivel dolgozni a „Bringázz a munkába!” kampány őszi fordulójában, ők öt hét alatt összesen másfél millió kilométert tettek meg – közölte a Magyar Kerékpáros Klub pénteken.</p>

Összesen 122 ezer alkalommal tekertek a munkába a Magyar Kerékpáros Klub összesítése szerint. A létszám a tavaly őszinél valamivel kevesebb volt, a résztvevők viszont többet kerékpároztak.

A résztvevők a kampány öt hete alatt 1,5 millió kilométert tekertek, amivel 285 tonna szén-dioxid kibocsátástól kímélték meg a légkört. A kerékpárosok 32 millió forintot spóroltak a benzinpénzen és 35 millió kalóriát égettek el, ami gyakorlatilag 135 ezer kakaós csigának felel meg. A munkába bringázók 3305 alkalommal gyermekükkel kerékpároztak. Öltönyben vagy szoknyában 4800 alkalommal szálltak nyeregbe. A kerékpárosok egyébként az őszi rendezvényeken 93 ezer forintot gyűjtöttek a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak. Az egyetemek, főiskolák közül a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolánál volt a legmagasabb a bringások aránya.

Közös bringázás Nyíregyházán

Mindeközben a bringások nálunk sem tétlenkednek: a Zöld Kerék Alapítvány és a Vinibike Egyesület közös városi bringázásra hív mindenkit, aki a hűvös idő ellenére kész nyeregbe pattani. A résztvevők Nyíregyháza újonnan kialakított kerékpárútjait járják be, emellett felmérik az eddigieket, hogy mennyire biztonságosak, milyen a minőségük, majd „A belvárosi terek integrált funkcióbővítő fejlesztése Nyíregyházán” című projektről kapnak rövid tájékoztatót. Indulás október 31-én, vasárnap Nyíregyháza Vay Ádám krt. 1. (Éva Fotó) 10.00 órakor. A bringázás után Aranyharmat teaház vendégei vagyunk egy csésze teára.

- Nyéki Zsolt -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában