Helyi közélet

2010.11.29. 18:06

Ki nem fizetett milliárdok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

<p>Nyíregyháza - A válság kitörése óta évente 7-8 százalékkal nő azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek nem tudják számláikat időben befizetni.</p>

Ehhez hozzájárul az is, hogy egyre többet költenek az emberek a számlákra: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2008-ban átlagosan 168 ezer forintot fizettek ki a családok számlákra és bérleti díjakra, ma ez az összeg már meghaladhatja a 200 ezer forintot.

– Tény, hogy 2008-hoz képest jelentősen növekedett a lakossági fogyasztóink hátraléka, eléri a több tízmilliárd forintot, és az adatok azt mutatják, hogy ez a tendencia folytatódik – közölte Egyházi Nikoletta, az E.ON kommunikációs munkatársa. Ráadásul a kikapcsolási moratórium, illetve a 90 nap utáni kikapcsolási idő  hosszú távon nem jelent igazi segítséget az ügyfeleinknek, hiszen így további adósságot halmoznak fel. Sokan „kamatmentes hitelként” tekintenek ezekre a tételekre, számlákra és nem gondolnak abba bele, hogy egy havi számlát sokkal könnyebb kifizetni, mint a több hónapon át összegyűlt hátralékot.

Részletfizetési lehetőség

– Átmeneti fizetési nehézségek esetén ügyfeleink élhetnek részletfizetési lehetőséggel, ilyenkor a kérelem elbírálásánál többek között azt vizsgáljuk, hogy kért-e a fogyasztónk részszámlaalap csökkentést, nullázást, aminek eredménye a magas elszámoló számla; volt-e már felróható okok miatt deaktivált részletfizetési kedvezménye; az elmúlt egy évben volt-e kikapcsolva hátralék miatt?

Az E.ON a tiszántúli régióban csaknem 400 településen szolgáltat villamos energiáttöbb több mint 760 ezer fogyasztónak. Az E.ON teljes ellátási területén a védendő fogyasztók száma meghaladja a 32 ezret, ebből 12 ezren a tiszántúli régiónkban élnek és a számuk folyamatosan nő.

A hatályos jogszabályok szerint, összeghatártól függetlenül, a 90 napon túl nem fizető lakossági ügyfeleket kapcsolhatja ki – végső megoldásként – a szolgáltató a villamosenergia-szolgáltatásból.

Ha a kikapcsolás október 15-ét történik meg, arról az önkormányzatokat tájékoztatják. Ha az önkormányzat a jogszabályi előírásoknak megfelelően nyilatkozik arról, hogy az érintett ügyfél olyan segélyekben, támogatásokban részesül, amely alapján jogosult a védendő státuszra és erről határozat is van, abban az esetben az ügyfél kikerül a kikapcsolási folyamatból. – Társaságunk részt vesz az önkormányzati adósságkezelési programban, amely adott esetben megoldási lehetőséget jelent a fizetési nehézséggel küzdő ügyfeleknek, hogy felhalmozódott tartozásaikat rendezni tudják.

Kritikus az év vége

– Szolgáltatási területünkön az 1 millió 240 ezer fogyasztó által felhalmozott kintlévőségi állomány közel tízmilliárd forint, a fizetési morál Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Pest megyében a legrosszabb. A teljes kintlévőség csaknem tíz százalékát Szabolcsban gyűjtötték össze a fogyasztók – sorolja a számokat Győrösi Pál, a TIGÁZ szóvivője. Az adósság növekedésének megfékezésére és a kikapcsolások elkerülésére komoly erőket mozgósított a szolgáltató.

– A gáziparban a kintlévőség növekedése soha nem látott mértékeket ölt, hiszen egyes hírek szerint a fűtési szezonban eddig mintegy 50 ezer fogyasztási helyet kellett kikapcsolni tartozás miatt országszerte. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a Tigáz Zrt. által bevezetett újítások elérték céljukat, hiszen különösen a Tigáz Számla Angyal programnak köszönhetően, társaságunk kintlévőségnövekedése lelassult – mondta Győrösi Pál. Ehhez hozzájárult az is, hogy hétvégenként önkormányzati rendezvényeken felnőtteknek, hétköznapokon általános iskolákban gyerekeknek, míg a www.osszekotazenergia.hu honlapon keresztül a családok számára a hét minden napján energiatakarékossági tanácsokat adnak. Ezek megfogadásával akár 30 százalékkal is csökkenhet az éves energiafogyasztás.

– A számlabefizetésekkel az emberek általában a tél vége felé közeledve csúsznak el jobban, így ügyfélszolgálati irodáinkban már most igyekszünk felhívni ügyfeleink figyelmét arra, hogy a kikapcsolás elkerülhető, ha a nehéz anyagi helyzetben élő ügyfél még időben él a Tigáz Utalvány, a Számla Angyal program, vagy a részletfizetés lehetőségével.

A fizetési könnyítéstől a végrehajtóig

Nyíregyházán utoljára két éve, 2008. decembertől emelkedtek, azt követően 2009-ben csökkentek a távhőszolgáltatási díjak. A kedvező díjváltozások azt eredményezték, hogy - a Magyar Energia Hivatal számításai szerint – az ország mintegy kilencven távhőszolgáltatást végző vállalkozásából a NYÍRTÁVHŐ Kft. által számlázott szolgáltatási díjaktól több mint 70 szolgáltató magasabb árakat alkalmaz. 2010. januártól az ÁFA 5 %-ra mérséklődött, ez és az árcsökkentési hatások a távhőszolgáltatást igénybe vevő nyíregyházi fogyasztóknak mintegy 25 %-os költségcsökkenést eredményezetek.

Városunkban a távhőszolgáltatást igénybe vevő fogyasztók döntő többségének a szabályozó készülékek révén adott a lehetősége az igényeinek és anyagi lehetőségeinek megfelelő szolgáltatás igénybe vételére. Mindezekkel együtt a tartozással rendelkező négy és félezer lakossági fogyasztó miatti kintlévőségeink 2009. decemberhez képest mintegy 40 millió forinttal emelkedtek.

                                               2009 december                          2010 október

                                  314 mFt    100 %                      351 mFt   112 %

A nehéz anyagi helyzetű fogyasztók több támogatási lehetőséget is igénybe vehetnek. A kedvezményeket csak saját kezdeményezésükre, a benyújtott igényeik alapján ítélik meg részükre, melyek az alábbiak:

Lakossági fogyasztóink szociális helyzetük alapján havi számláik kifizetéséhez fizetési könnyítést vehetnek igénybe:

- A legalacsonyabb jövedelműek továbbra is rendszeres távhő támogatást kaphatnak az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem és energiafelhasználás nagysága alapján (Magyar Államkincstár elbírálása alapján)

- Rendszeres lakhatási támogatásban részesülhetnek szociális helyzetük alapján (Önkormányzat Szociális Iroda elbírálása alapján)

Meglévő hátralékuk rendezése érdekében:

- lehetőségük van vissza nem térítendő RÉS alapítványi támogatás igénybevételére is, mellyel kapcsolatban ügyfélszolgálati irodánkban (Univerzum Üzletház Vay Á. krt. 4-6. I. emelet 106.) kaphatnak bővebb felvilágosítást,

- valamint adósságkezelés támogatási programban való részvételre a Szocio-East Egyesület Nyíregyháza, Törzs u. 56/a. és a HUMAN-NET Nyíregyháza, Körte u. 41/a. keretein belül.

Ha valaki önszántából, felszólításaink ellenére nem lép tartozása rendezése érdekében, azzal szemben el kell járnunk, melynek keretében bírósági eljárás megindítását kezdeményezzük. Ezen kezdeményezéseink többnyire eredményesek, de ha az adós nem rendezi hátralékát, akkor végső megoldásként önkormányzati tulajdonú lakás esetén javaslatot teszünk alacsonyabb komfort fokozatú lakásban történő elhelyezésre, saját tulajdonú lakás esetén a végrehajtási folyamat utolsó lépéseként annak árvereztetéséhez is folyamodhatunk  tájékoztatta lapunkat Hovánszki Józsefné, a Nyírtávhő Kft. partnerkapcsolatok osztályvezetője.

- KM -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában