Helyi közélet

2010.11.01. 09:35

Zárva találták a temető kapuját - a kerítésen akartak kimászni a látogatók

<p>Nyíregyháza - Körülbelül százan rekedtek Nyíregyházán, az Északi temetőben vasárnap este. Azt hitték, bezárták őket, ezért többen úgy próbáltak meg kijutni, hogy elkezdtek átmászni a kerítésen.</p>

Olvasónk írta: "Engem is bezártak a temetőbe"
szon | 2010.11.01 17:42
Nyíregyháza - Olvasónk leveléből kiderült: nem a mostani volt az első eset Nyíregyházán, hogy a látogatókat bezárták a temetőbe. Részletek >>>>


12:44 Megkérdeztük: Szekrényes Andrást

– Nagyon sajnálom a történteket, hibát követtünk el, a felelősséget természetesen vállalom – mondta megkeresésünkre Szekrényes András, a megyei temetkezési vállalat igazgatója. – Egyik kollégánk az utasítás ellenére bezárta az egyik kaput, ami úgy szólt, hogy amíg a vezető nem mondja, addig a kaput nem lehet bezárni - fogalmaz az igazgató. Arról mindenkit értesítettek és a kapun lévő táblák is arra hívták fel a figyelmet, hogy október 31-én este 6 órakor zár a temető, a meghosszabbított (este 8 óráig) nyitva tartás csak november elsejére vonatkozik. Az Északi temetőnek négy kapuja van, a többi három nyitva állt, az egyik kapunál éjjel-nappal portaszolgálatot tartanak, ez a nap 24 órájában nyitva van, így mindenki békésen, nyugodtan elhagyhatta volna a temetőt..

– Kollégám jó szándékú ember, tisztességgel tette a dolgát, amit az érdekében figyelembe lehet venni. Az elmarasztalás nem elkerülhető, mert ezt kívánja meg a világ, de nekem mint intézményvezetőnek nem az a feladatom, hogy a kollégáimat büntessem, hanem hogy szeressem. Valamennyi munkatársam maximálisan megtett azért mindet, hogy a hosszú hétvégére mindent rendbe tegyenek, hogy a hozzánk látogató több tízezer családtag, hozzátartozó, barát, ismerős méltóképp emlékezhessen a halottaira.

-KM-


Körülbelül százan rekedtek Nyíregyházán, az Északi temetőben vasárnap este. Azt hitték, bezárták őket, ezért többen úgy próbáltak meg kijutni, hogy elkezdtek átmászni a kerítésen.


Egy közelben tartózkodó rendőr - akinek kollégáival a temető környékének biztosítása volt a feladata, úgy ítélte meg, hogy a helyzet balesetveszélyes, ezért levágta a kapuról a lakatot. Szemtanúk szerint a bent rekedtek megtapsolták a parancsnokot. Hogy a látogatók miért nem használták a másik három, nyitva álló kaput, az még nem derült ki.

Zárva volt a kapu

Százan próbáltak átmászni vasárnap este a nyíregyházi Északi temető kerítésén, miután a kaput, amelyen bementek, kifelé menet zárva találták este hat óra után. A részletekről Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: Mindenszentek és Halottak Napja a temetők környéke rendjének megőrzése érdekében fokozott rendőri jelenlétet biztosítanak, hogy segítsék a forgalmat, megelőzzék a zseblopásokat, autófeltöréseket. Így figyelt fel az egyik közelben tartózkodó parancsnok arra, hogy a temető kerítésén többen megpróbálnak kimászni. Volt, aki visszaesett. Miután a parancsnok a helyzetet balesetveszélyesnek ítélte meg, és tartani lehetett attól is, hogy pánik tör ki a látogatók között, úgy döntött, levágja a lakatot a kapuról. A jelenlévők tapssal köszönték meg az intézkedést. Kérdésünkre: indul-e eljárás az ügyben, a százados nemmel válaszolt.


Három kapu nyitva volt

Nagyon sajnálom a történteket. Hibát követtünk el, a felelősséget vállalom. Egyik kollégánk az utasítás ellenére bezárta az egyik kaput. Az utasítás az volt, hogy amíg a vezető nem szól, addig a kaput nem lehet bezárni - közölte Szekrényes András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat igazgatója. Hozzátette: az Északi temetőnek négy kapuja van, vagyis a többi három nyitva állt, az egyik kapu, amelynél éjjel-nappal portaszolgálatot tartanak, a nap 24 órájában nyitva van.

Kérdésünkre, milyen következményekre számíthat a kolléga, aki az utasítás ellenére bezárta a kaput, Szekrényes András úgy reagált: kollégája jó szándékú ember, amit az érdekében figyelembe lehet venni, azt meg fogja tenni. Elmarasztalásra számíthat, mert - mint fogalmazott - "ezt kívánja meg a világ". Ő intézményvezetőként pártolja a kollégáit, akik készültek a hosszú hétvégére, igyekeztek mindent rendbe tenni, hogy méltóképp emlékezhessenek halottaikra a látogatók.

A Független Hírügynökség tudomása szerint a helyi sajtóban még a megelőző héten tájékoztatták az embereket a temetők nyitva tartási rendjéről, így a látogatóknak elvileg azt is tudniuk kellett volna, hogy október 31-én este hatkor zár a temető, meghosszabbított nyitva tartás a hagyományoknak megfelelően november elsején van, ekkor este nyolckor zárják a kapukat. Hogy a temetőben rekedtek miért nem hagyták el este hatig a temetőt, de ha már nem sikerült, miért nem próbálkoztak meg a másik három kapu valamelyikén távozni, vagy mobiltelefonon segítséget kérni, azt nem lehet tudni.

-Független Hírügynökség-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában