Helyi közélet

2011.01.26. 14:49

Jobbik: Kérdéses elbocsátások és szemétügyek megyénkben

<p>Kiss Sándor, a Jobbik országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján az ésszerűtlen leépítésekről és a hulladékszállítás ügyében születendő előnytelen közszolgáltatási szerződésről szólva elmondta:</p>

– Egy 24 évre szóló közszolgáltatási szerződés van születőben, amit súlyos hiba lenne aláírniuk a települési önkormányzatoknak a munkavállaló céggel! A szemétszállítási díj jelenleg irreálisan magas (313 forintért ürítik hetente a 120 literes kukákat), ha termelt, ha nem ennyi hulladékot a háztartás. A szemétdíj tehát egy becslésen, nem pedig tényeken alapszik, a hulladékot literben számolják, nem pedig súlyban, a közszolgáltató ráadásul 20 százalékkal drágábban dolgozik, mint egy másik piaci szereplő. Sem az önkormányzatot, sem a lakosságot nem ösztönzi szelektív gyűjtésre, illetve környezettudatos magatartásra a jelenlegi rendszer. Ha az önkormányzatok rábólintanak a 2034-ig szóló megállapodásra, a monopolhelyzetben lévő szolgáltató olyan árat diktálhat, amilyet csak akar! – hangsúlyozta Kiss Sándor.

A szociális közintézményekben végrehajtandó létszámleépítésekről szólva elmondta: az intézkedés a gazdasági helyzet fényében indokolt, de stratégiájában elhibázott, hiszen olyanokat akarnak elengedni, akikre elengedhetetlen szükség van: idősotthonokból ápolókat, gyermekotthonokból gyermekfelügyelőket stb. – Az ellenzékkel soha nem egyeztető, párbeszédre képtelen megyei önkormányzat működése átgondolatlan, koncepciótlan és népsanyargató! – tette hozzá.

- Palicz István -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában