Helyi közélet

2011.05.13. 16:43

Wolf Katinak nem kedvezett a második elődöntő

<p>Kati bejutott, szombaton izgulunk, s a végén lehetőleg örülünk. Legyen a végeredmény bármi, viseljük majd emelt fővel. A csütörtök esti eurovíziós elődöntőt látva azonban be kell vallanunk, Katinak piszok nehéz dolga lesz.</p>

Amilyen meglepő volt az első selejtező, olyan egyhangúra sikeredett a második. Nem mintha a produkciók színvonalára értenénk ezt, de be kell látnunk, a csütörtöki elődöntőn a papírforma érvényesült. Ezzel ellentétben kedden Kati egy mondhatni gyengébb körből jutott tovább, s szerencsénkre számos nagy esélyesként számon tartott ország is búcsúzott. Éppen ezért nagy reményekkel várhattuk a csütörtököt, amikor a második elődöntőt tartották. A színes kavalkád után következett az eredményhirdetés, amely lemoshatta arcunkról az eddigi, bizakodó mosolyt. A döntőbe ugyanis a második körből szinte minden olyan ország bejutott a produkciójával, amelytől egy picit is tartanunk kellene.

Annak ellenére, hogy a legtöbb fogadóirodánál a franciák produkcióját tartják a legesélyesebbnek, nem szabad megfeledkeznünk a csütörtöki elődöntőn kimagasló formát mutató írekről, svédekről és észtekről. Emellett nagyobb eséllyel indulhatott volna Kati, amennyiben a szomszédos nagyobb országok közül kimarad Románia, Ausztria vagy éppen Ukrajna.

Ukrán produkció

Érdekes, hogy az ukránokkal viszonylag keveset foglalkozik a sajtó, holott produkciójuk roppant meggyőző. Arról nem is beszélve, hogy amíg Katit sokan megszólták a gyengécske színpadi kép miatt, amelyet anyagi okokkal magyaráztak, addig a pompáról és csillogásról ismert ukránok most megmutatták, hogy nem kell drága színpadi show egy lenyűgöző előadáshoz.

Moldova produkciója

Külön érdekesség, hogy a mindig jól szereplő Moldova is bejutott a döntőbe, akik szintén egy olyan dallal indulnak, amely a jelen generáció sajátja. Ez persze még nem elég a sikerhez, de talán jobb szerettük volna őket is otthon látni. Ahogy már fentebb is említettük, Wolf Katinak nem kedvezett ez a csütörtöki selejtező, hiszen számos erős produkció jutott be a fináléba. Ettől eltekintve Katit még mindig nagy esélyesként tartják számon Európa szerte, de nem bántuk volna, ha kevésbé erős a mezőny körülötte.

- M. I. -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában