Helyi közélet

2011.06.17. 13:49

Részrehajlással vádolják „Júliát”

<p>Nyíregyháza, Nyírtelek -&nbsp;Olvasónk szerint a vidékről érkező fürdőzők sokkal inkább megérdemelnék a városlakóknak nyújtott fürdőjegy kedvezményt.</p>

– Egy vidéki vendég nem ugyanannyit ér, mint egy megyeszékhelyen élő? – tette fel provokatív kérdését hűséges nyírteleki olvasónk a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. nyíregyháziaknak nyújtott belépőjegy-kedvezménye kapcsán. – Ez diszkrimináció, igaz, pozitív, hiszen a helybeliek könnyebben eljutnak, és olcsóbban fürdőzhetnek a Júliában, a Tó-, az élmény-, illetve a Parkfürdőben, a vidékről érkezők ugyanezt a szolgáltatást drágábban kapják meg, ráadásul nekünk még utazási költség is felmerül! – érvel igaza mellett előfizetőnk.

Okkal lett bevezetve a nyíregyháziakra vonatkozó kedvezmény

 

Lapunk megkeresésére Dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója az elmondta: a nyíregyházi lakosokra vonatkozó fürdőjegy kedvezményt 2009-ben vezették be, okkal. – Mint ismeretes, a cégünk fürdő létesítményei a pályázaton nyert támogatásokon túl döntően a városi önkormányzat anyagi hozzájárulásával jöttek létre, s fejlődtek mai színvonalukra, vagyis a nyíregyházi adófizetők pénze fekszik benne. Ezen túl az önkormányzat – mint tulajdonos – időnként a működési kiadásokhoz is hozzájárul szükség szerinti mértékben. Így indokolt, hogy a nyíregyházi adófizetők bizonyos kedvezményeket élvezhessenek a szolgáltatások igénybevételekor más városok helyi fürdőzőihez hasonlóan.

Természetesen a nyírteleki önkormányzatnak lehetősége van – ahogy minden más önkormányzatnak is –, hogy saját lakosai vagy a lakosok bizonyos szegmensei (például diákok, nyugdíjasok) részére a nyíregyházi fürdőbelépő áraihoz támogatást adjon. Ehhez szerződést kell kötnie a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.-vel, kompenzálva a kedvezményes belépők árkülönbözetét.

- Palicz István -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában