Helyi közélet

2011.07.10. 10:27

Az aratásé lesz a főszerep a nagykállói népművészeti táborban

Nagykálló, 2011. július 10., vasárnap (MTI) - A már megszokott kézműves foglalkozások mellett a kézi aratás hagyományait elevenítik fel az idei Nemzetközi Téka Népművészeti Tábor résztvevői Nagykálló-Harangodon.

Nagykálló, 2011. július 10., vasárnap (MTI) - A már megszokott kézműves foglalkozások mellett a kézi aratás hagyományait elevenítik fel az idei Nemzetközi Téka Népművészeti Tábor résztvevői Nagykálló-Harangodon.A régió egyik legnagyobb népművészeti jellegű rendezvénye július 27-én kezdődik a szabolcsi kisváros üdülőövezetének tekintett Harangodon - közölte Borsiné Sveda Anita főszervező az MTI-vel. A programsorozaton az érdeklődők ismét betekinthetnek a különböző kézműves foglalkozások rejtelmeibe: lesz agyagozás, bőrművesség, csipkeverés, csuhézás, fafaragás, gyékényezés, gyöngyfűzés, kemencézés, de emellett elsajátíthatják a kovács mesterség, a nemezelés, a szövés, a vályogvetés, a vesszőzés és a népies játékok készítésének tudományát is. 

Az ötnapos rendezvényen - a hagyományokhoz hűen - ismét valamely régi népszokás, néphagyomány felelevenítését tűzték ki célul a szervezők. Míg tavaly egy nyírségi lakodalmat mutattak be annak minden kellékével, addig idén - Szent Jakab havához illeszkedően - a kézi aratás hagyományát rekonstruálják a tábor résztvevői. Egy erre elkülönített szántóföldi területet már bevetettek gabonával, a földet elboronálták, és elkészültek a madárijesztők is. A táborlakók a sarlóval történő aratást, a kévébe kötést, aratókoszorú készítését és az új kenyér sütését elevenítik majd fel. 

Az aratás napja hagyományosan az aratóbállal ért véget, így a Téka táborban is a paraszti kultúrából ismert bállal zárják az aratást.

A népművészeti tábor tavalyi eseményeire naponta átlagosan mintegy ezren voltak kíváncsiak.

-MTI-

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában