Helyi közélet

2011.07.02. 11:24

Az összefogás a siker záloga

A főszervező szerint a Jonatán Kupa ismét elérte kettős célját. 

A főszervező szerint a Jonatán Kupa ismét elérte kettős célját. Június utolsó vasárnapján nagyon sok boldog és legalább ugyanennyi szomorkás focipalánta zárta a harmincharmadik alkalommal kiírt Jonatán Kupa nemzetközi gyermeklabdarúgó tornát. Nyíregyházán és a megye tizennégy településén háromszáz meccset játszott a nyolc korcsoport több mint hetven együttese. A finálékban arattak a Nyírsuli fiataljai, hiszen öt kategóriában is az élen végeztek.

-  A Jonatán Kupákon a kezdetektől foga az volt a cél, hogy a tornára jelentkező csapatok felmérhessék, hogy korosztályukban hogyan állnak, megmérethessék magukat más megyék, majd országok együtteseivel- kezdte visszapillantását a tornára Tóth János főszervező. -  Erre a visszajelzések alapján újfent remek lehetőséget adott a torna. Biztos vagyok benne, hogy valamennyi résztvevő valamilyen szinte hasznosítható tapasztalatokkal tért haza, valamit lehetett tanulni más országok együtteseitől.

-  Azt is tudni kell, hogy a srácok a bajnoki sorozatokon és az iskolán már túl voltak, ezért ez a találkozó a szakma mellett remek lehetőséget adott a kikapcsolódásra, a barátságok kötésére is- folytatta Tóth János. - Nagyon sok gyereket, csapatot elkisértek szülők, buzdították őket, örültek vagy éppen szomorkodtak a sikerek, vagy éppen a kudarcok után. A szombat délutáni pihenőn több mint hétszázan ismerkedtek Nyíregyházával, és érezhették magukat jól a sóstó strandon vagy az  Állatparkban. A szakma és a kikapcsolódás, ez a kettősség vezérelt bennünket és mindkettő tükrében sikeres tornán vagyunk túl. Az külön öröm, hogy a nemrégiben hollandiai túrán sikeres nyírsulisok öt csapata is az élen végzett, ami arra bizonyíték, hogy jó úton halad a nyíregyházi utánpótlásnevelés.

-  Miként az eddigiekben a mostani Jonatán Kupában is sok ember nagyon sok munkája volt. Ennek tükrében jó érzés volt látni és hallani, hogy a vasárnapi döntők utáni eredményhírdetéseken a nem nyíregyházi helyszíneken, így Baktalórántházán, Leveleken, Tiszavasváriban és Rakamazon milyen ranggal kezelték a tornát. A díjátadáson vagy a polgármesterek, vagy a helyi klub vezetői adták át a díjakat, ezzel is kihangsúlyozva,  hogy mennyi fontos volt számukra ez a nemzetközi sorozat.

-  Nem volt kifogástalan a torna, de az biztos, hogy a negyven önkéntes és a támogatók segítségével mindent megtettünk azért, hogy mindenki jól érezze magát. A visszajelzések alapján ezt sikerült is elérnünk, mégpedig azzal a példás összefogással, ami eddig is vezérfonala volt a Jonatán Kupáknak. Eddig is ez volt a siker legfontosabb záloga és úgy vélem a jövő útja is csak ez lehet.

- Mán László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában