Helyi közélet

2011.07.13. 18:08

Megoldották a bérfejlesztést

– Már korábban végrehajtottuk azt a bérkorrekciót, illetve gondoskodtunk arról a juttatásról, amely a dolgozók esetleges nettó keresetcsökkenését kompenzálta – mondta el lapunk kérdésére Kajdi Barna, a fehérgyarmati Fipkersz Kft. ügyvezető igazgatója.

– Már korábban végrehajtottuk azt a bérkorrekciót, illetve gondoskodtunk arról a juttatásról, amely a dolgozók esetleges nettó keresetcsökkenését kompenzálta – mondta el lapunk kérdésére Kajdi Barna, a fehérgyarmati Fipkersz Kft. ügyvezető igazgatója.

A cégnél az óra- valamint teljesítménybéres fizikai állományban lévőknél januárban gondoskodtak bérfejlesztésről, majd az alkalmazotti jogviszonnyal rendelkezők kaptak keresetkiegészítést az év során elért eredményekből kiindulva.

Nem volt teher

– Az exportra termelő vállalkozások többsége nem tud előre dönteni a különböző juttatásokról, legalább féléves teljesítményt kell látniuk ehhez. Minden kiadás, így a bérjellegű költség is a megrendelések mennyiségétől, valamint az ártárgyalásoktól függ. Márpedig aki beszállító vagy teljes egészében a külföldi piactól és vevőtől függ, az nem diktál, annak diktálják az árakat – marad a realitás talaján az ügyvezető.

Az általa irányított cég német és angol piacra gyárt hőkandallókat 1998-tól, és sikerült elérniük, hogy megrendeléseik növekedjenek, ezzel 125 embert foglalkoztassanak. Ezen túlmenően még három cégnek adnak munkát a bedolgozással. Ha pedig fut a cég, abból mindig juttatnak a dolgozóknak is, így a fehérgyarmati kft. számára nem jelent különösebb terhet a kormányzat bérkompenzációs szándéka, s az sem kérdéses, hogy a jövőben is szeretnének élni a pályázati lehetőségekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában