Könyv készül a vajai történészkonferenciáról

Teleki Pál: „Ne vonjanak határokat ott, ahol életnek kell pezsegnie. A jutalmazottak erejüket ne a mások elnyomására, megsemmisítésére használják, hanem a maguk építésére, és legyen helye a legyőzöttek építő erejének és tudásának”

A Tiszántúli Történész Társaság (TTT) 2011. évi tudományos konferenciáját – amely a meghívott előadók és a Kárpátaljáról is érkezett résztvevők okán nemzetközi jelleget öltött –  Vaján tartotta meg. A neves társaság az elhangzott előadásokat teljes terjedelmükben a TTT Közleményei külön számában, önálló könyvkötetben megjelenteti.

Tanyik József

A házigazda, Molnár Sándor, a vajai Vay Ádám Múzeum igazgatója, megnyitójában hangsúlyozta, hogy a „Fejezetek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye múltjából. Visszacsatolások – az első és második bécsi döntés” című konferencia szevesen illeszkedik az idei Rákóczi emlékév eseményeinek sorába. A 2011. január 31-én a Rákóczi szabadságharcot lezáró szatmári békesség – amelyet a szakemberek immár jó kompromisszumnak tekintenek – tiszteletére elhelyezett emléktábla, illetve ez eseményt történészek által megvitatott konferencia, valamint a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei Könyvtárban rendezett irodalmi rendezvény sorában a TTT eseménye a sorban a harmadik. Az igazgató külön is örült annak, hogy erre az eseményre olyan előadók jöttek zömmel, akik nem biztos, hogy jártak már itt.Dr. Lakatos Sarolta, a nyíregyházi Kállay Gyűjtemény igazgatója, a konferencia levezető elnöke kiemelte, hogy több premier forrás ismertetésére kerül sor a nap folyamán.Ismertetve az előadások hírét és előadóit, az elhangzás sorrendjét sajnálattal jelentette be, hogy Sárándi Tamás, a szatmárnémeti Szatmári Megyei Múzeum történész-muzeológusa halaszthatatlan hivatali elfoglaltsága miatt nem tud részt venni a konferencián.

Az „Észak-Erdély közigazgatása 1940–1944-ig” című előadásának teljes anyagát azonban írásban megküldi a TTT Közlemények szerkesztőbizottságának csakúgy, mint a szintén jelenlétében akadályoztatott dr. Diószegi György Antal, a hazai örménység             történetének neves és elismert kutatója erre az alkalomra készített expozéját.Az elsőként szót kapó Mohácsi Endre történész-muzeológus (Jósa András Múzeum, Nyíregyháza) „Mi történt 1938. szeptember 22-én?” című előadása egy kérdést fogalmazott meg és járt körül az előzményektől az utózöngéig: „A budapesti Felvidékért meghirdetett tüntetések eseményein felbuzdulva és talán felsőbb utasításokra a lövész egylet tagok, önkéntesek megindultak az északi határ felé. Ez a tény négy forrásból is megerősíthető: vitéz Dolbosfalvy névjegyzéke, Mester Kálmán könyve. Az erő útján könyve. Kenyeres Lengyel László levele.”A sorban második-hatodik előadások – a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) előadói és dr. Szabó Péter illetve dr. Illésfalvi Péter hadtörténészek – egyfajta idővonalat követnek: nemcsak témáikban, de időben is egymásra épülnek. Dr. Kaló József tanársegéd (Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Budapest) „A második bécsi döntés kül- és katonapolitikai vonatkozásai” című expozéjában a magyar álláspontok mellett az angol, német és a szovjet nézetekre is kitért.A második bécsi döntéssel kapcsolatos hadműveleti és felvonulási tervek című előadása során dr. Horváth Csaba Csaba alezredes, egyetemi docens, dékánhelyettes (Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Budapest) korabeli fotókkal, érdekes és ritka térképvázlatokkal, hadrendekkel fűszerezett beszámolója mellett konkrét katonai-hadászati kérdésekkel is foglalkozott, elsősorban a román hadvezetés elgondolása kapcsán. Dr. habil. Horváth Attila alezredes (Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Budapest) „A katonai szállítások szerepe a második bécsi döntés vonatkozásában” című érdekes, pontos számadatokat, táblázatokat is tartalmazó diákkal fűszerezett előadásából többek között az is kiderült, hogy Kéri Kálmán őrnagy – aki 1938 októberében a szállítási szolgálat vezetését átveszi – a két világháború közötti időben vezérkari tisztek által kidolgozott rendszer segítségével, a békében nem működő szállítási egységek felállításával, a nyíregyházi vasúti delta körforgalmával a 4-5 órás csúszásokat kiküszöbölte.

Dr. Szabó Péter hadtörténész, az MTA doktora (Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest) „Erdélyi bevonulás, 1940” című előadása végén – mely során rámutatott arra is, hogy az átlagos 25 km/nap menettávolság mellett nem volt ritka a 40-45, sőt időnként a 60-80 km/nap sem – kitért egy igen érdekes és megható történetre. A VI/2-es utász század katonáival történt meg a szilágysági Lecsmér községben, ahol a falu tanítója és tiszteletese a nagy várakozásban „elfáradt” az asztal mellett, ezért az esti bevonulást követően másnap reggel a főtéren újra üdvözölték immár hivatalosan is a magyar honvédeket, akik menetkészen álltak. „És ekkor ismét kérést jelentettek be az én derék erdélyi magyarjaim... Ők tudnak egy közelebbi utat, mint amin jöttünk. A szekerek menjenek csak azon, és ők pedig elvezetnek minket, ha megengedem, hogy a századdal jöjjenek... A következő percben minden sorban a négy utász mellett négy lecsméri leány állt be és belekarolt a mellette állóba... Egy nagy réten mentünk keresztül, amelyik lefelé vezetett... A falu népe megvárta, míg a menetoszlopba be nem sorolunk. Arról nem is beszélve, hogy a század minden kenyérzsákja tele volt minden jóval.”„Atrocitások az 1940-es erdélyi bevonulás során” című előadásában dr. Illésfalvi Péter hadtörténész (HM Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal, szakreferens) az erdélyi bevonulás árnyoldalaiba engedett betekintést. A kivonuló román hadsereg tisztjei, a Vasgárda tagjai, román soviniszták elég sok „borsot törtek” a honvédek orra alá, katonai fegyvereket osztottak a román „nemzetőröknek”. Az 1940. szeptember 5-i bevonulás ugyan katonai művelet volt, de a honvéd csapatoknak az első napokban nem osztottak éles lőszert, csak a provokációk, lesből támadások, orvlövész merényletek elszaporodása után. Ilyen volt például, amikor 1940. szeptember 4-én Zilahtól keletre lévő Ördögkút görögkeleti templomának tetejéről golyószórótűzzel árasztották el a  22. határvadász zászlóalj katonáit, akik rohammal feleltek.

Liska Márton phd. hallgató (Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Budapest) „Revízió, jogfosztás, deportálás: az erdélyi Ábrahám-család története” című expozéja egy magyarajkú zsidó család sorsán keresztül mutatja be, hogy ezek az emberek hogyan élték át a második bécsi döntést, a Dél-Erdély – Észak-Erdély közötti migrációt, a munka-szolgálatot, a kolozsvári gettósítást.

Többek között megtudhatta a hallgatóság dr. Bene János (SZSZB Megyei Múzeumok igazgatója, Nyíregyháza) Nyíregyházi honvéd alakulatok részvétele a területi visszacsatolásokban 1938-1941 című előadása során honvédalakulatok tevékenységén túl azt is, hogy Nyíregyháza közgyűlése 1938. november 5-ei ünnepi gyűlésén testvérvárosává fogadta Ungvárt, melyet a hónap végén a város köztisztviselőinek közadakozásából készült zászló átadásával pecsételték meg. Magyarországon ez volt az első testvérvárosi kapcsolat. Dr. Bene János előadása során szorgalmazta, hogy az időszak civil vonatkozásait, azok megmozdulásait is ildomos lenne kutatni.Rónai András professzor – aki gróf Teleki Pál szakmai munkatársa, bizalmas barátja volt – büszke tanítványa, a székely származású dr. Kőrösi Mária egyetemi docens (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest) „A népek szenvedése nem térképezhető. Vagy mégis?” című előadása során leszögezte: „Teleki Pál, e történelmileg kialakult helyzetben soha nem beszélt általában kisebbségekről. Tudatosan konkrét megfogalmazásban, a történetiségükben minősítette a kisebbségek fogalmát. Gróf Teleki Pál közvetlen munkatársához, Rónai professzorhoz való személyes kapcsolatáról, viszonyáról is szólt az előadó, majd szemelvényszerűen néhány adatot, dokumentumot ismertetett gróf Teleki Pál geográfusi munkásságából, közéleti tevékenységeiből, valamint az általa  kidolgozott, s tanított politikai földrajzi munkásságából. Végül megadta előadása címében megfogalmazott kérdésre a választ: „Ne vonjanak határokat ott, ahol életnek kell pezsegnie. A jutalmazottak erejüket ne a mások elnyomására, megsemmisítésére használják, hanem a maguk építésére, és legyen helye a legyőzöttek építő erejének és tudásának.S így ne legyen térképezhető, ne váljék, ne válhasson térképezhetővé a népek szenvedése.”Trianon a református egyházat is szétdarabolta. Az öt egyházkerület közül négy részben, egy (Erdély) teljesen idegen uralom alá került – derült ki dr. Szabadi István levéltár-igazgató (Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár, Debrecen) „Az 1938/40-es visszacsatolások tiszántúli református lelkészek önéletírásai tükrében” című előadásából. Leszögezte, hogy a nemzeti identitás elsőrendű bázisa a református egyház volt. A cél Trianon, majd a második világégés után ugyanaz: megmaradni kisebbségként magyarnak. Dr. Szabadi István tényszerűen idézett részleteket abból a 73 lelkész önéletrajzából, amelyet szerkesztve két éve könyv formájában is megjelentetett.

Katona Csaba tudományos munkatárs (MTA Történettudományi Intézet, Budapest) „A terület visszacsatolás mint személyes élmény egy katona emlékiratai alapján” címmel nagyapja példáját, személyes benyomását, nősülési történeteit stb. mutatta be vidám fotókkal illusztrálva előadását. Az idős hadfi akkor kettős mércével szemlélte az eseményeket: egyrészt a visszacsatolást nemzeti tettként élte meg, másrészt a hétköznapokat kalandként.

Pozsonyi József, a Társaság elnöke előterjesztésében megvitatták, majd egyhangulag elfogadták a beszámolót a társaság 2010. évi tevékenységéről, illetve a jelentése a Társaság 2010. évi pénzügyi gazdálkodásának ellenőrzéséről. Ezt követően aktuális és szervezeti kérdéseket tárgyaltak meg. Döntött a közgyűlés arról is, hogy 2012-ben az éves konferenciát és szakmai nyílt napot Kárpátalján rendezik meg.