Helyi közélet

2011.09.21. 12:15

Hétvégi sörömök a Sóstón

Nyíregyháza-Sóstó - Nem fog unatkozni az, aki kilátogat a nyíregyházi Parkfürdőbe.

Nyíregyháza-Sóstó - Nem fog unatkozni az, aki kilátogat a nyíregyházi Parkfürdőbe.Kellemes időben, a Parkfürdő már jól ismert PoolBárjánál tartott sajtótájékoztatót szerda délelőtt dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója, és Kosztyu László, a Sóstóbeerfest szervezője. Nem túlzás állítani, igazán változatos programokban lesz része annak, aki a hétvégén tiszteletét teszi Sóstón.

Fábry Sándor szórakoztatja a közönséget

Pénteken 10 órától a Sóstói tó hátsó sétányán hivatalos platánfa ültetésre kerül sor, 32 platánfa szépíti majd a környéket. A faültetésben segédkezik majd az a 38 magánszemély is, akiknek köszönhető ez a nemes kezdeményezés. Ezután került szóba az a három napos sörfesztivál, amelynek a sóstói Parkfürdő ad otthont szeptember 23-tól 25-ig. A kapunyitás pénteken 15 órakor lesz, este nyolctól Fábry Sándor szórakoztatja a közönséget. A szervezők mindenre gondoltak, egy 800 négyzetméteres sörsátrat állítottak fel, ami alatt olyan együttesek zenélnek és táncolnak majd, mint az Everdance, Zentai Edit, a Folk Error, illetve a Gagarin Tours. A fesztivál ideje alatt természetesen a termálmedencék is igénybe vehetőek 19 óráig. Szombaton este ismert Dj-k gondoskodnak a jó hangulatról.

XII. Szabolcs Kupa úszóverseny

Az úszás szerelmesei sem maradnak programok nélkül, őket a XII. Szabolcs kupa úszóversenyei várják, ahol külföldi és magyar csapatok öt korosztályban mérik össze úszótudásukat. 100 versenyző áll a rajtkőre, 45 versenyszámban hirdetnek győztest.

A sajtótájékoztató végén dr. Podlovics Roland az Élményfürdővel kapcsolatban is érdekes információkkal szolgált: – Szeptember végén igen látványos megszépülésen megy át a Aquarius Élményfürdő, lesz Kincses Sziget, dzsungel-hatás, új ablakdekorációk, hogy csak a legnagyobb változásokat említsem – zárta mondandóját a vezérigazgató.

- Tarnavölgyi Gergely -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában