Helyi közélet

2011.09.05. 12:52

Megalázó tortúra a leveleki parton

Levelek - Maleczky Tamás véleménye az, hogy kicsinyes bosszúállás áldozata lett az édesapja emlékére rendezett verseny.

Levelek - Maleczky Tamás véleménye az, hogy kicsinyes bosszúállás áldozata lett az édesapja emlékére rendezett verseny.Mint a napokban a Törvény- vagy kegyeletsértés? című cikkünkben megírtuk, botrányos körülmények között félbeszakadt a dr. Maleczky Imre emlékére rendezett horgászverseny a Leveleki-víztározónál, mert a versenyzők ellenőrzésére megjelent halőrök és vízi rendőrök többféle engedélyt is hiányoltak.

A megjelent írás tovább borzolta a kedélyeket, ugyanis a verseny szervezői a halőrök és a vízi rendőrök, illetve a halőrök munkáltatójának vádjaival szemben jogszabályokra hivatkozva most is azt vallják, hogy nem követtek el szabálytalanságot, s ezért jogszerűtlen volt a verseny zaklatása, a résztvevők fenyegetése.

Hasonló feltételekkel

– Többen is igyekeznek elferdíteni a tényeket, ezért ismételten szeretnék tisztázni néhány dolgot. A Leveleki-víztározón szervezendő versenyről előre tudott a tó használója, a leveleki polgármester, vagyis a tudomásával és engedélyével rendeztük meg a versenyt. Májusban és júniusban is rendeztünk  ott versenyt hasonló feltételekkel, s egyszer sem emelt kifogást a település vezetője. Ennek tudatában rendeztük meg augusztus 7-én az emlékversenyt, s természetesen az bennünket is meglepett, hogy mindezek ellenére a polgármester letagadta, hogy tudomása lenne a versenyről és éppen ő rendelte el az ellenőrzést – eleveníti fel azt a napot Fesztóry Sándor, a Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szövetségének ügyvezető igazgatója.

– Mivel az a személy rendelt el ellenőrzést, aki a horgászatra nekünk szóban engedélyt adott, nem tudtunk területi engedélyt felmutatni, hiszen korábban sem kellett ilyet váltani a rendezvények előtt, de hogy ne legyen belőle probléma, mindenkinek megváltottuk a napi jegyet, s a verseny elkezdődhetett. Csakhogy a verseny közben az ellenőrök követeltek a szervezőktől darabszámra, méret és mennyiségi korlátozás alóli felmentést is. A törvény értelmében a tilalmak alóli felmentést  a halászatra jogosult kérheti, vagyis esetünkben ez a személy a leveleki polgármester, nem pedig a szervezők. Ugyanakkor mindezekkel kapcsolatban nem is szükséges további hatósági engedély, ha a versenyszabályzat előírja a halak visszaengedését. Márpedig az emlékversenyen is a kifogott halak visszaengedéséről volt szó, hiszen mind az országos, mind pedig a megyei versenyszabályzatban ez előírás, így nem vétettünk a halászati hatóság rendelkezései ellen, az ellenőrök jogtalanul fenyegetőztek, illetve jogtalanul zaklatták a versenyzőket.

– S még annyit: Megdöbbentő számomra a polgármester személyeskedése, s az a szándék, illetve módszer, ahogy a helyi horgász egyesülettel való személyes konfliktusát szeretné a megyei horgász szövetségre kiterjeszteni. Ennek függvényében már érthető, hogy miért került sor a rendezvény megzavarására.

Megfélemlítő ellenőrzés

Maleczky Tamás örömmel fogadta az édesapja tiszteletére megrendezendő versenyt, s még a verseny reggelén sem gondolta volna, hogy így is meg lehet gyalázni valakinek az emlékét.

– A megyei szövetség nemes szándékát nem lehet megkérdőjelezni, ezért ne állítsa senki sem azt, hogy a horgász szövetség kegyeletsértést követett el. Pár héttel a verseny után is az a véleményem, hogy aránytalanul nagy és megfélemlítő volt az ellenőrök 9 tagú csapata, hiszen békés, a sportszerűséget mindig betartó horgászokról volt szó. Külső szemlélőként úgy látom, a halőrök sincsenek tisztában a jogszabályokkal, vagy ha igen, akkor már eleve azzal a szándékkal jöttek oda, hogy mindenképpen megzavarják a békés rendezvényt. Ezt igazolja egyébként az is, hogy a halőrök a több órás ott-tartózkodásuk során a víztározó más részén horgászókat egyáltalán nem igazoltatták, csak az emlékverseny résztvevőit. Fájó szívvel továbbra is az a véleményem, hogy kicsinyes bosszúállás áldozata lett az emlékverseny. Nagyon sajnálom, hogy a helyszínen ott levő családtagjaimnak és az édesapám munkásságára emlékező jóhiszemű versenyzőknek ezt a megalázó tortúrát el kellett szenvedniük.

Az ellenőrök jóindulatán múlt a hiba kiküszöbölése

Radóczi János a Szabolcsi Halászati Kft. ügyvezetője: A feljelentésekből, a különböző írásokból arra  következtetek, hogy továbbra sem a vélt sérelem motiválja e vitában résztvevőket, hanem a felelősség elhárítása, illetve áthárítása a horgászversenyen résztvevők célja.

Magam részéről továbbra is fenntartom korábbi nyilatkozatomat:2011.08.07-én vasárnap a Leveleki-víztározó partján a halőreink engedély nélküli horgászatot fedeztek fel több ember esetében. Az ellenőrző szervek jóindulatán múlt, hogy lehetővé tették a hiba kiküszöbölését, így az ismételt ellenőrzéssel egy jogszerű helyzet állhatott elő. Minden egyéb szóbeszéd, ami az ott elhangzottakra vonatkozik, felesleges önigazolási kényszert mutat, amiből arra következtetek, hogy az illetékesek a lelkük mélyén érzik felelősségüket. Az összes többi nem rám tartozik.

Véget ért a korábbi évek gyakorlata a Leveleki-víztározón

Borsodi László, Levelek polgármestere:

Először néhány alapinformáció:

1. A Leveleki víztározó a Magyar Állam tulajdona, kezelője a FETIKÖVIZIG;

2. A Leveleki-víztározó halászati jogát 2001-ben - pályázaton - 15 évre a leveleki önkormányzata nyerte el; 3. A halászati jog vagyonértékű jog. Az önkormányzatnak úgy kell kezelnie, hogy még véletlenül se merülhessen fel hűtlen kezelés gyanúja. 4. A leveleki önkormányzat a halászati jogot néhány évenkénti lehalászással és folyamatos horgásztatással hasznosítja. Ezek jelentik azt a bevételt, amelyből az önkormányzatnak haszna származik.

Lehalászás és felújítás

2010 őszén polgármesterré választásomkor elődöm a horgászattal kapcsolatban két információt osztott meg velem: 1. 2010 őszén a leveleki víztározón lehalászás van beütemezve; 2. 2011. június közepétől megkezdődik a víztározó északi gátjának felújítása, amelyre a FETIKÖVIZIG sikeres pályázatot nyújtott be.Kezdő polgármesterként első lépésben összehívtam azon szakembereket, akik kapcsolatban voltak az önkormányzattal és kikértem a véleményüket. A megbeszélésen jelen volt az önkormányzati horgászegyesület akkori titkára, a FETIKÖVIZIG képviselői, valamint a haltelepítéssel és lehalászással már korábban megbízott Szabolcsi Halászati Kft. vezetői. A lehalászást megelőzően összehívtam az önkormányzati horgászegyesület közgyűlését, amely Fesztóry Sándor igazgató úr vezetésével zajlott.

Ezen részt vett Kovács László úr, a FETIKÖVIZIG szakaszmérnöke, ill. Radóczi János úr, a Szabolcsi Halászati Kft vezetője. Már ekkor nemtelen támadások érték Radóczi János urat, valamint engem is a horgászok részéről. Ennek ellenére a lehalászás előkészítése megfelelő volt. Még a legöregebb horgászok és a volt halőrök is elismerték, hogy ez volt az eddigi lehalászások közül a legkorrektebben megszervezve és lebonyolítva. Az önkormányzat bevétele is messze a legmagasabb volt (9 millió Ft), amely jól jött év végén a költségvetés egyenesbe hozásához.Visszatekintve az előző évekre, azt tapasztaltuk, hogy a kimutatások szerint a halászati jogból nem volt nyeresége az önkormányzatnak. Tovább nehezítette a halászati jog kezelését, hogy 2011 januárjától új közmunkaprogram vette kezdetét. Korábban az önkormányzat a halőrzést közmunkásokkal oldotta meg. Ettől az évtől erre már nem volt lehetőség. Ekkor a leveleki képviselő-testület úgy döntött, hogy halászathoz, horgászathoz értő szakembert kell bevonni a halászati jog magas szintű kezelésébe, valamint növelni kell a bevételt a halászati jogból. Ezeknek a tárgyalásoknak a lebonyolításával engem bízott meg a testület. Három szakemberrel kezdtem meg a tárgyalást: 1. Pámer László úr elutasította a felkérést és Radóczi János urat, a Szabolcsi Halászati Kft. tulajdonosát ajánlotta figyelmembe; 2. Fesztóry Sándor úr egyszer keresett meg. Elém tett egy korábbi szerződést, amely a tiszadobi holtág hasznosításáról szólt, és kijelentette, hogy ezen elvek szerint fogunk együttműködni. Sajnos, vele a tárgyalások itt meg is szakadtak; 3. Radóczi János úrral háromszori tárgyalás után kezdett körvonalazódni az az együttműködési megállapodás, amely végül a képviselő-testület elé került. A testület megtárgyalta és elfogadta a megállapodást.

Ezek után „elszabadult a pokol”. A horgászegyesület tagjai részéről olyan szintű támadás kezdődött ellenem és az önkormányzat ellen, amely végül arra sarkallt, hogy lemondjak az egyesület elnöki pozíciójáról. Az új vezetés dr. Mezősi Pál vezetésével, Fesztóry Sándor támogatásával támadások sorozatát intézte és jelenleg is intézi a leveleki önkormányzat ellen. Céljuk, hogy elérjék az együttműködési megállapodás felbontását az önkormányzat és a Szabolcsi Halászati Kft között.Mivel a megállapodást ügyvéd készítette, megkötése előtt Terbócs Lászlóné jegyző asszony törvényességi szempontból is megvizsgálta, törvényességi kifogást nem lehet felhozni ellene. A megállapodás megkötésének következményeként jelentősen nőtt az önkormányzat bevétele a halászati jog kezeléséből. Az idén augusztus végére a bevétel már meghaladta a 2010. évit. (8,2 millió Ft.) Nem romlott a horgászat minősége. Ugyanakkor a halőrzéssel megbízott szakemberek maximálisan a törvényeknek megfelelően járnak el, sok borsot törve a nem mindig szabályos körülmények között horgászók orra alá.

A fentiek ellenére dr. Mezősi Pál vezetésével és Fesztóry Sándor támogatásával sorozatos feljelentések érkeztek Kozma Péter halászati főfelügyelő úrhoz. Egy kisebb bírság kivételével ezek a feljelentések elutasításra kerültek. Főfelügyelő úr, az önkormányzat és a kft. együttműködési megállapodását végül – megunva a zaklatást – továbbította a felettes Vidékfejlesztési Minisztérium felé. Jelenleg a minisztérium állásfoglalását várjuk.

Közben az egyesület vezetősége újabb feljelentést tett az önkormányzat ellen. A feljelentést most Vinnai Győző kormánymegbízott úr kapta. Várjuk a törvényességi vizsgálatot.

Az emlékversenyről

Én sajnos már nem ismerhettem Maleczky Imre elnök urat. Azonban csak azt tudom megerősíteni, hogy a korábbi évek gyakorlata a Leveleki-víztározón véget ért. Az önkormányzat igyekszik maximálisan betartani a törvényességet. Ha valaki horgászversenyt kíván rendezni a Leveleki-víztározón, akkor három dokumentummal kell rendelkeznie: 1. Az önkormányzat írásos engedélyével a verseny megrendezésére; 2. A halászati főfelügyelő írásos engedélyével, a darabszám, méret és mennyiségi korlátozás alóli felmentésre; 3. Állami horgászjeggyel, valamint a Leveleki víztározóra érvényes területi engedéllyel (éves, heti vagy napijegy). A verseny szervezői ezeket a szabályokat megszegték. Megszegték, mert azt tették korábban is. Most is a korábbi években folytatott gyakorlatot próbálták követni.

Csak megerősíteni tudom Fesztóry Sándor úr szavait, idézem: „Kozma Péter halászati felügyelő úr nem adott felmentést az érvényes méret és mennyiségi korlátozások alól”. „Az intézkedés törvényes volt.”Egyetértek Radóczi János szavaival is, idézem: Maleczky Imre bácsi … megérdemelte volna, hogy az emlékére rendezett verseny mindenben megfeleljen az előírásoknak, a szabályoknak.És csak megerősíteni tudom Busi László alezredes úr szavait is, idézem: „Az intézkedés jogszerű, szakszerű és arányos volt…”

Ennek ellenére nagyon sajnálom Maleczky Imre úr családját mindazért, amit a szervezés hiányosságai miatt el kellett szenvedniük. A szervezők nevében én kérek elnézést, ha ők nem tették volna ezt meg.

Nem kellett tilalom alóli felmentés a Maleczky-emlékversenyre

Kozma Péter, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye halászati főfelügyelője a horgászversenyek szervezésével kapcsolatban a következőkről tájékoztatta lapunkat:

– A halászatról és a horgászatról szóló törvény előírja, hogy egy adott vízterületen a horgászathoz a jogosult területi engedélye is szükséges, s a horgászatot végző személy az állami horgászjeggyel együtt ezt köteles magánál tartani, és azt felhívásra bemutatni.  Nem rendelkezik másképpen a törvény a horgászverseny esetében sem, tehát a  horgászversenyen részt vevőknek is kell rendelkezniük állami horgászjeggyel és területi engedéllyel.  A területi engedély beszerzésével kapcsolatosan a verseny szervezői és a halászatra jogosult előzetes egyeztetése szükséges. Nagyon fontos, hogy a területi engedély olyan formában álljon rendelkezésre (akár szóban, akár írásban), hogy az az esetlegesen ellenőrzést végző személyek számára is egyértelmű legyen.

– A végrehajtási rendelet leírja, hogy arra a horgászversenyre, amelyre a versenyszabályzat nem írja elő a kifogott halak visszabocsátását, a halászati hatóság mennyiségi korlátozás alól – horgászverseny időtartamára – felmentést adhat. Ebből következik, hogy ha a versenyszabályzat előírja a kifogott halak visszabocsátását, nem kell felmentés, ha nem írja elő, akkor a verseny szervezői kérelemmel fordulnak a hatósághoz, hogy a verseny időtartamára a mennyiségi korlátot oldja fel. Mivel a MOHOSZ versenyszabályzata tudomásom szerint előírja a halak visszabocsátását, ezért e felmentésre a Maleczky Imre emlékversenyen nem volt szükség.

- M. Magyar László -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában