Helyi közélet

2011.09.29. 14:04

MSZP: „Az iskolabezárások nem hoznak megtakarítást”

Nyíregyháza – Úgy tűnik, a városvezetés végre megfogadta azt a tanácsunkat, miszerint érdemes partnerként kezelni az oktatási intézmények vezetőit, pénteken ugyanis, az elmúlt egy év alatt először, találkoznak egymással – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Nagy László frakcióvezető.

Nyíregyháza – Úgy tűnik, a városvezetés végre megfogadta azt a tanácsunkat, miszerint érdemes partnerként kezelni az oktatási intézmények vezetőit, pénteken ugyanis, az elmúlt egy év alatt először, találkoznak egymással – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Nagy László frakcióvezető.Hozzátette: más lett volna a helyzet, ha erre márciusban kerül sor, hiszen az intézményvezetőknek biztosan lettek volna olyan javaslataik, melyek más irányba vitték volna el az iskolabezárásokkal végződő átalakítást. Ami egyébként, ha az állam átveszi az iskolák működtetését, egy fillér megtakarítást sem fog hozni a városnak. A költségvetés tervezésekor többször is elmondtuk, hogy a városvezetés által tartalékba helyezett összeg nem lesz elég arra, hogy az intézmények befejezhessék a gazdasági évet, s lám, igazunk lett: a múlt heti közgyűlésen úgy kellett módosítani a költségvetést, hogy az a tartalékon felül további közel 1 milliárd forintot biztosít erre a célra – mondta.

Dr. Moskovits Károly önkormányzati képviselő a belvízvédelmi feladatok meghatározásáról szóló előterjesztés kapcsán arról beszélt, hogy a polgármester kampányának ez volt az egyik központi eleme, és akkor ezt úgy állították be, mint egy olyan gondot, ami megoldódik, csak akarni kell. – Mára azonban kiderült, hogy ez ennél jóval összetettebb probléma, amit nem lehet egy–két év alatt rendbetenni, ráadásul pályázati pénzek nélkül, pusztán önkormányzati forrásból nem is oldható meg – mondta a képviselő. 

- Száraz Ancsa -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában