Helyi közélet

2011.10.25. 16:26

Összerokkantak a rokkantak

Kocsis Tibor és felesége rokkantnyugdíjas. Nem alkoholizálnak, törvénytisztelők, sőt Tibor még hatórázik is, de így csődbe mentek. Hiteleikre többet kéne fizetni, mint amennyi a bevételük. Nem ők az elsők és sajnos nem is az egyetlenek, akik hasonló cipőben járnak, kilátástalanságukban hozzánk és Olvasóinkhoz fordultak. Az ő történetük következik.

Kocsis Tibor és felesége rokkantnyugdíjas. Nem alkoholizálnak, törvénytisztelők, sőt Tibor még hatórázik is, de így csődbe mentek. Hiteleikre többet kéne fizetni, mint amennyi a bevételük. Nem ők az elsők és sajnos nem is az egyetlenek, akik hasonló cipőben járnak, kilátástalanságukban hozzánk és Olvasóinkhoz fordultak. Az ő történetük következik.89 óta vagyok rokkant, először hatvan, most pedig ötven százalékos – kezdi Tibor, akinek lassan már nehezére esik felidézni a kezdetek kezdetét, annyi minden történt velük ugyanis azóta. – Banki tartozásaink vannak és idáig bármivel próbálkoztunk, semmi nem jött össze. Lassan hatodik éve vettünk fel jelzálog hitelt, 3,5 millió forintot, lakástakarékra kombinálva. Az akkor 19 000 forintos havi fizetésre azt mondták, legrosszabb esetben is, tokkal vonóval max 40-42 ezer forint lesz a törlesztő. Ezzel szemben mára ez 55 000 forint lett.

- Egészségügyi állapotunkból kifolyólag sajnos nem tudunk olyan munkát találni, ami több pénzt hozna. A feleségem takarított, amíg meg nem szűnt az állása, én pedig egy rehabilitációs cégnél vagyok hatórás. Időközben – a csökkenő bevételek és növekvő kiadások miatt – igénybe vettünk hitelkártyát, plusz egy másik banktól egy másik hitelkártyát és igényeltünk áruvásárlási kölcsönt is.

Cseberből vederbe

- Ezeket készpénzzé kellett váltanunk, hogy fedezni tudjuk a törlesztőnket, de tavaly év végére már odáig fajult a dolog, hogy a közismerten hatalmas THM-mel dolgozó, kölcsönt adó bank segítségét is igénybe kellett vennünk. Teljesen elúsztunk, így ismét a bankhoz fordultam. Ők az úgy nevezett áthidaló hitelt ajánlották, de annak a folyósítási feltételeit nem tudtuk teljesíteni. A bank ekkor azt tanácsolta, váltsuk át az eddigieket tartozás rendező kölcsönné, ahhoz hogy megkapjuk az áthidaló hitelt.

Természetesen megtettük, így egy pár ezer forinttal kevesebb lett a havi fizetendő összeg, viszont emiatt – hosszas utánajárás után kiderült – nem kaphattuk meg az áthidaló hitelt. Folyamatosan mást mondtak a telefonba, mást személyesen és megint csak mást az interneten. A nejem és én is teljesen kikészültünk idegileg, reménytelen és kilátástalan a helyzetünk. Én már benne lennék bármilyen megoldásban, csak tudjuk már le ezt az egészet – meséli elkeseredve Tibor.

Tibornak három fia van, abból kettő munkanélküli, mindhárman albérletben laknak. Nincs kire támaszkodni, nincs kitől segítséget kérni, hamarosan a gázt is kikapcsolják náluk. Hogy mi lehet a megoldás? A bank fiókvezetője azt mondta Tibornak, nincs megoldás, mindenesetre most árulják házukat, hátha valaki megveszi, ki tudják fizetni a hátralékokat és albérletbe mehetnek...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában