Helyi közélet

2011.10.28. 16:46

Szüreti hagyományok a Teichmannban Kisvárdán

Kisvárda – Az ősz többek között a betakarítás ideje. A 16-17. században igazi sátoros ünnepnek számított a szüret, melyre még a hadviselő vitézek is hazasiettek.

Kisvárda – Az ősz többek között a betakarítás ideje. A 16-17. században igazi sátoros ünnepnek számított a szüret, melyre még a hadviselő vitézek is hazasiettek.Ezekben az időkben a bíróságok is felfüggesztették a működésüket. A szüret időpontja a hagyományosan meghatározott volt, jeles naphoz kötődött, Szent Mihálytól (szept. 29.) Simon-Júdás (okt. 28.) napjáig tartott. Hajdan szüretkor kivonult a falu apraja- nagyja a hegyre, a szőlősföldekre.

A Teichmann Vilmos Általános Iskola tantestülete a három hetet meghaladó projekt témájának a szüret és annak hagyományait választotta Kisvárdán. Erről a programról számoltak be a Diákönkormányzat tagjai portálunknak. Az alsó tagozatos kisdiákok a kisvárdai szőlőben szüreteltek Ági óvó néni jóvoltából, aki a rendelkezésünkre bocsátotta nem túl méretes, termésben annál gazdagabb szőlőültetvényét. A tanító nénik irányításával leszedtük a kertben lévő összes szőlőfürtöt, megdaráltuk, majd a présbe helyeztük, amihez, sajnos már nem jutottunk közel, körbevettük Ági óvó nénit, figyeltük, ahogy csöpög ki a bordó nedű. A hosszadalmas munkánk eredménye illatos, mézédes must lett, amit azon nyomban elfogyasztottunk.

Szüret Károlyfalván

A kisebb szőlőkben ma is a család meghívott segítőkkel szüretel. A házigazda, a tulajdonos vendégül látja a szüretelőket étellel-itallal, a szőlőből, mustból kóstolót vihetnek. Nos, a felső tagozatosok a szüretelésnek ezt a módját választották, felkerekedtek és Károlyfalváig meg sem álltak. Először egy szőlőskertbe látogattak el, majd egy feldolgozóüzembe, ahol megismerhették a szőlő feldolgozás menetét. A szüreti szokásokhoz ma is hozzátartozik az evés-ivás, ének, tánc, szüreti felvonulások és bálok.

Szüreti mulatság

A mi szüreti mulatságunkra október 7-én volt. Szülők, pedagógusok és a gyerekek közösen, játékos formában tánccal, főzéssel, sütéssel töltötték az estét. Az érdekes vetélkedő feladatai vidámmá varázsolták a délutánt. A nyertes csapat szőlőcukrot kapott ajándékba. A mi vidékünkön jellemző gyümölcs az alma, és a szilva. Szüretelés helyett ízletes, zöldség és gyümölcssalátákat készítettünk osztályonként, a maradék alapanyagból pedig Ősz Lolákká és Ősz Lalikká váltunk néhány pillanatra, s zöldségruhákba öltözködtünk.

Zempléni kirándulás

A tanulmányi kirándulást is erre az időszakra szerveztük. Utunk első megállója Cigánd volt, ahol az egykori bíró házában, csuhébabát készítettünk. Majd Észak-Magyarország egyik legnagyobb kastélyába, a hatalmas feketefenyőkkel körülvett, füzérradványi, Károlyi kastélyba látogattunk. A platánfák ölelgetése után, teli a természet energiáival, folytattuk utunkat, s a sárospataki vár volt az utolsó állomásunk ezen a napon, ahol az alsó tagozatosok kedvence a játszótér volt.

Csokrok őszi levelekből–papír gyűjtéssel

A témahetek folyamán gesztenyét gyűjtöttünk, melyből közösen terméskígyót készítettünk. S ha már gyűjtésről volt szó a háztartásban feleslegessé vált újságpapírokat, kartonokat is összegyűjtöttük. Délutánonként filmvetítéseken, sportvetélkedőkön vettünk részt, kézműves foglakozásokon madárijesztőket, őszi képeket, gesztenyebábokat, őszi levelekből csokrokat készítettünk.

A tanítási órák anyagából sem maradhatott ki a szüret. Magyar órákon fogalmazást írtunk ebben a témában, matematikaórán termések tömegét mértük, testnevelésórán gesztenyével dobtunk célba.

Kiállítás munkáinkból

A projektek végén kaptunk krétákat, festékeket, ceruzákat, faragtunk krumpli nyomdát, s ki-ki élményei alapján megjelenítette az elmúlt hetek emlékeit. Tanáraink az iskola aulájában kiállították munkáinkat, melyeket megtekintésre szeretettel ajánlunk mindenkinek!

- VP -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában