Helyi közélet

2011.11.09. 16:07

Együttműködésről mutattak példát a Szatmári résznek

Tunyogmatolcs - A Kalamáris Egyesület és a Tunyogmatolcsi Művelődési Ház közös szervezésével együttműködési találkozó jött létre a Szamos melletti községben.

Tunyogmatolcs - A Kalamáris Egyesület és a Tunyogmatolcsi Művelődési Ház közös szervezésével együttműködési találkozó jött létre a Szamos melletti községben.A találkozó célja volt, hogy a résztvevő szervezetek tagjai, intézmények és települések képviselői új, érdekes jó gyakorlatokat, példákat ismerjenek meg, illetve ezekből tapasztalatot és bátorítást merítve az együttműködés lehetséges pontjait találják meg a Szatmári térség felvirágoztatása érdekében. A jelenlévők előadóként köszönthették Vágvölgyi Gusztávot, aki a Mikóházi fenntartható falu program beindításának tapasztalatairól, s nehézségeiről is szót ejtett az eseményen. Az Emisszió, illetve az Inspi-Ráció Egyesület és két helyi gazda a Bokartisz program hibáiból tanulva 2007-ben bárka programot indított a Hegyközben található Mikóházán.

A program célja egy fenntartható, önellátási elemeket szintén tartalmazó, a természettel való együttműködést célzó, vagy legalábbis a követelményeit figyelembe vevő mintagazdaság kialakítása és fenntartása volt. Az együttműködés szervezeti hátterének megteremtésére a kezdeményezők 2008 végén új közösséget alakítottak Polyán Egyesület néven. A Szatmári részen jelenleg a Startmunka-Mintaprogram zajlik, mely hasonló elveket követve, szeretne élhetőbb vidéket teremteni a falvakban. A városok és a kisebb helységek szorosabb együttműködése, pedig már nem csak egy illúzióként említhető, hanem az egyre nagyobb egymásra utaltság eredményeként fog megjelenni a jövőben.

Az összejövetelen ezeknek a hálózati működési sajátosságairól beszélt Csatári Emese, a Kalamáris Egyesület elnöke is- „a városoknak segíteni kell abban, hogy a vidéki települések önfenntartóbb gazdaságot éljenek, így a jövőben kulcsszerepük lehet önellátásuknak a városok támogatásában. – mondta el kerekasztal beszélgetés közben a nyíregyházi egyesület vezetője. A községek talpra akarnak állni, a hálózat épül, a mintákat alkotják, mint egy hatalmas tortánál a rétegek egymást erősítik. Bízunk benne, hogy a turisztika, és azon belüli rendezvényei ugyancsak vonzóerőként funkcionálhatnak még a vidékek számára, de már csak mint hab, azon a bizonyos torta tetején.

- Széles Szabolcs -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában