Helyi közélet

2011.12.06. 10:19

A jövő évi költségvetésről tartott fórumot Kubatov Gábor

Kisvárda - Dr. Seszták Miklós, térségünk országgyűlési képviselőjének meghívására Kubatov Gábor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országos pártigazgatója, országgyűlési képviselő, a Ferencvárosi Torna Club elnöke tartott sajtótájékoztatót tartott a 2012-es költségvetéssel kapcsolatban.

Kisvárda - Dr. Seszták Miklós, térségünk országgyűlési képviselőjének meghívására Kubatov Gábor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országos pártigazgatója, országgyűlési képviselő, a Ferencvárosi Torna Club elnöke tartott sajtótájékoztatót tartott a 2012-es költségvetéssel kapcsolatban.A politikus tájékoztatójának elején kiemelte, hogy az elmúlt másfél esztendő igen termékeny volt, hisz 300 törvényt alkottak, s elmondása szerint igyekeztek élni azzal a lehetőséggel, - amivel a választópolgárok felruházták a pártot – hogy változtassák meg Magyarországot. A jelentős változtatások közül kiemelte – egyebek mellett – a kettős állampolgárság bevezetését, a parlamenti létszám 200 főre való csökkentését, illetve az önkormányzati képviselők számának és fizetésének a csökkentését, de említette azoknak az igazságtalanságoknak a feltárását és felszámolását, melyeket annak idején a végkielégítésekkel kapcsolatban követtek el.

„A politika képes áldozatot hozni azért, hogy az ország olcsóbban üzemeljen. Döntéseink – a költségvetéssel kapcsolatban is – arra irányulnak, hogy kisebb, de hatékonyabb állam működjön Magyarországon.”- mondta Kubatov Gábor.

„A költségvetés szempontjából sem elhanyagolható az a kérdés, hogy milyen stratégiát követ a magyar gazdaságpolitika?” - folytatta beszédét a Fidesz pártigazgatója hozzátéve: „A közös kockázatviselés útját választottuk, vagyis – például Romániával ellentétben – mi nem a lakosságot vontuk be a válságkezelésbe.

Ezért van, hogy például Magyarországon a bankoknak, a multinacionális kereskedelmi láncoknak adót kell fizetniük, viszont a termelőszektorra nem vetettünk ki a dót, amely igen jelentős ”

A politikus kiemelte továbbá, hogy döntéseikkel igyekeztek kevesebb terhet róni az emberekre, hogy maximális támogatottságot élvez az az elvük, hogy a munkát értékelni és megbecsülni kell, hogy ha valaki többet dolgozik, akkor keressen is többet, illetve ha valaki többet jár iskolába – és a lehetőség is megvan rá – akkor keressen többet. Néhány döntésük célzottan arra irányult, hogy a családok ne a segélyezésre rendezkedjenek be.

A sajtótájékoztatóból kiderült továbbá, hogy a jövő évi terveknek megfelelően, a jelenlegi 460 ezer munkanélküliből 200 ezret fognak visszavezetni a munkaerőpiacra, még ha ez egyenlőre közmunkában is valósul meg.

Kubatov Gábor kiemelte: „Európában azon hét ország között vagyunk, ahol az államháztartási hiányt 7,03 % - ról 3 százalékra sikerült csökkenteni az elmúlt másfél év alatt és ezt a tendenciát a jövőben is szeretné tartani a kormányzat.”

Ezen adatokhoz képest felháborítónak tartotta – kormánypárti politikus-társai nevében is szólva – hogy a Moody s nemzetközi hitelminősítő intézet leminősítette hazánkat: „Értetlenül állunk a leminősítés előtt, hiszen egyetlen olyan számadat sincsen, ami alapján azt lehetne mondani, hogy rosszul mennek a dolgok Magyarországon.”

„Nekem, mint kormánypárti politikusnak az a legnagyobb fájdalmam, hogy vannak olyan pillanatok a magyar politikában, amikor közösen kellene fellépni a magyar pártoknak, akik nem tették meg azt a lépést, hogy próbáljanak meg mellénk állni ebben a nehéz helyzetben.”

A sajtótájékoztató további részében kérdések hangzottak el arra vonatkozóan, hogy milyen változásokra számíthatnak a helyi önkormányzatok.

Kubatov Gábor és dr. Seszták Miklós tájékoztatóiból kiderült – egyebek mellett – hogy a jövőre életbe lépő új önkormányzati törvényben megmaradnak, sőt kibővülnek és garanciákkal erősödnek az önkormányzati alapértékek.

Az alapfokú oktatást a jövőben az állam fogja ellátni, megszervezni, csak az óvodai ellátás marad az önkormányzat feladata. Az új önkormányzati törvény alapelvei szerint az egészségügyi ellátást továbbra is a helyhatóságok szerveznék, a járóbeteg-ellátást pedig akkor, ha az nem kapcsolódik kórházhoz.

Minden helyi közösséget megillet majd az önkormányzás joga: a tervek szerint helyi önkormányzati feladat marad a településfejlesztés és -üzemeltetés, a területrendezés, valamint a sport és a kultúra területe, a kulturális örökség helyi védelme, a közgyűjtemények védelme. A szociális ellátásban a gyermekeket érintően az állam, az idősekkel kapcsolatban pedig az önkormányzat végezné el a feladatokat. A helyi adóügyek maradnak az önkormányzatoknál, nagyobb szabadságot és nagyobb kivetési jogot biztosítva számukra, de alap előírás maradna, hogy az önkormányzatok nem vethetnek ki olyan adót, amelyet az állam egyszer már kivetett.

Minden helyi közösséget megillet majd az önkormányzás joga lélekszámtól függetlenül. A tervek szerint azonban közös önkormányzati hivatalokat állítanak fel, a majdan létrejövő járásokon belül. Ezek a közös hivatalok szolgálnák ki és szerveznék az önkormányzatok, a képviselő-testületek működését. Természetesen egyetlen település sem maradhat hivatal, illetve ügyintézői szolgálat nélkül csupán a helyzet úgy „egyszerűsödne”,hogy nem lesz minden településnek külön jegyzője, hanem közös hivatalok, a mostanihoz hasonló körjegyzőségek jönnek létre.

A sajtótájékoztató után kötetlen, baráti beszélgetésre, az elmúlt másfél esztendő értékelésére került sor a helyi frakció tagjai, meghívott vendégei között.

- Durucz Gabi -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában