Helyi közélet

2012.02.23. 12:01

Több, mint 25 ezer közfoglalkoztatott Szabolcsban

Nyíregyháza, 2012. február 23., csütörtök (MTI) - Több, mint 25 ezer közfoglalkoztatott kezdte meg munkáját Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - jelentette be Seszták Oszkár, a megyei önkormányzat Fidesz-KDNP-s elnöke a  közgyűlésének csütörtöki ülésén Nyíregyházán.

Nyíregyháza, 2012. február 23., csütörtök (MTI) - Több, mint 25 ezer közfoglalkoztatott kezdte meg munkáját Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - jelentette be Seszták Oszkár, a megyei önkormányzat Fidesz-KDNP-s elnöke a  közgyűlésének csütörtöki ülésén Nyíregyházán.A különböző, együttesen 20 milliárd 612 millió forint összegű központi támogatásból 25 ezer 282-en jutottak, illetve jutnak ideiglenes munkához - mondta az önkormányzati vezető, aki a kormányzó pártok országgyűlési képviselője is. Kiemelte: a megyei közfoglalkoztatási program döntő része február elsején indult a Nyírségben, ahol jelenleg mintegy 57 ezer álláskeresőt tart nyilván a térségi munkaügyi központ.

Seszták Oszkár tájékoztatása szerint a Start Kistérségi Mintaprogramban 10.673 szabolcsi munkanélküli kapott állás. A települési önkormányzatok által igényelt központi támogatás összege meghaladta a 9,4 milliárd forintot. Hozzátette: a mezőgazdasági program később indul, ott 3.634 ember kaphat ideiglenesen munkát, 3,6 milliárdot meghaladó támogatási összegből.

Az önkormányzatok a korábbi, hagyományosnak nevezhető közmunkára emellett további 1,2 milliárd forintot fordíthatnak az idén. Hat órás alkalmazásra 85 százalékos mértékű támogatást fordíthatnak, így 4.600 helyi lakosnak adhatnak közfeladatot év végéig. Az önkormányzati elnök, országgyűlési képviselő kitért arra, hogy országos közfoglalkoztatási programot is érintik - a szerinte - "súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő" Szabolcsot. Azok keretében a térségi vízügyi igazgatóságok, valamint erdőgazdaságok 4.938 embert alkalmazhatnak, s ahhoz számukra 6 milliárd forintot meghaladó központi forrást biztosítanak a minisztériumok.

Seszták Oszkár megemlítette, hogy eredményesen pályázott közfoglalkoztatásra a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság is, amelyek 82 ember alkalmazhatnak, mintegy 70 millió forintos összegből. A két hatóságnál február 15-én indították a közmunkát.

Szólt arról is, hogy a magánerdőkben szintén lesz közfoglalkoztatás az idén, március 1-án zárul a támogatási pályázat. Tavaly a magán tulajdonban lévő nyírségi erdőkben ezren dolgozhattak, s 2012-ben hasonló létszámra számítanak.

Az idei télen az idős emberek segítésére is alkalmaztak közmunkásokat a szabolcsi településeken, december elsejétől 1.354-en láttak el házkörüli teendőket - mondta Seszták Oszkár.

Halmi József, az önkormányzat MSZP-frakciójának vezetője, Győrtelek polgármestere a közgyűlésen arra hívta fel a figyelmet, hogy még több közmunkás alkalmazását kell elérni a térségben, hiszen tízezrek részesülnek önkormányzati, úgynevezett foglalkoztatást helyettesítő támogatásban, amelynek összege mindössze 22.800 forint havonta. S ráadásul - mutatott rá - egy családban csak egy ember kaphatja ezt "a semmire sem elég" összeget, hiába van több, a hivatalos nyilvántartásban már régóta nem is szerepeltetett munkanélküli.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában