Helyi közélet

2012.03.16. 17:22

Köldökzsinór a vasút Zajtának és térségének

Zajta - A lakosság aggódik, hogy az utazó közönséget hátrányosan érintik majd a változtatások.

Zajta - A lakosság aggódik, hogy az utazó közönséget hátrányosan érintik majd a változtatások.

Ha a MÁV „ésszerűsítésben” gondolkodik, az biztosan érinti a Fehérgyarmat-Zajta vasútvonalat. Így volt ez 2009 decemberében is, amikor megszüntették a járatokat, azonban a 2010-es évi kormányváltás után még az év decemberében visszaállították a vasúti tömegközlekedést. Mostani a menetrendritkítás tervezete ismét érinti ezt a vasúti vonalat.

– Ellentmondó híreket kapunk arról, hogy valójában mennyi járat szűnne meg, ezért igazából még nem tudom értékelni ezt a döntést – válaszolta érdeklődésünkre Rácz Zoltánné, a zajtai polgármesteri hivatal igazgatási főelőadója. – Mindkét gyermekem Debrecenben tanul. A lányom kéthetente, a fiam hetente utazik haza, illetve vissza az iskolába. Velük együtt nagyon sok fiatal közlekedik vonattal. Félek, hogy az utazó közönséget hátrányosan érintik majd a változtatások, de igazából konkrét adatokat még nem tudunk. Az biztos, hogy a környéken élő embereknek az ország többi részéhez köldökzsinórt jelent a vasút.

Kosztya Zoltán, Zajta polgármestere sem rendelkezik még pontos információkkal.

– Hivatalos tájékoztatást meg nem kaptam a tervezett menetrendritkításról. Egy-két vonatjárat kihagyása ésszerűnek tűnik, de ha 4-5 járat szűnne meg, azt már soknak tartanám – mondta a település vezetője.

– Nagyon örültünk annak, amikor 2010 decemberében visszaállították a vonatot, hiszen fontos a térségnek. Akkor még arról is szó volt, hogy újra kiépítik a vasútvonalat egészen Szatmárnémetiig. Remélem, hogy forgalomszámlálás alapján döntenek a járatritkításról, nem pedig íróasztal mögül hozzák meg ezeket a döntéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában