Helyi közélet

2012.03.22. 18:26

Mi látható a Várból Kisvárdán?

Kisvárda – Amik láthatóak voltak a félévszázada megnyílt kiállításon a várban.

Kisvárda – Amik láthatóak voltak a félévszázada megnyílt kiállításon a várban.Ha lassan is, de már biztos előjelekkel közeledik a tavasz, s beindul a turista szezon. A nyár pedig az idegenforgalom kiteljesedését hozza, amihez természetes a turistákat csalogató programok kellenek. Kisvárdán már megindultak különböző a nyári programok szervezései, de a Vár látogatottságában eddig még nem sikerült előrelépni. A város történelmi múltja s azzal összefonódó épületei kínálják a látványosságot.

„Kisvárdai Vár Baráti Köre” 1957-ben /55 éve/ megalakult, a Járási Tanács 1959 novemberében megbízta Makay Lászlót a Vármúzeum kiállításának szervezői feladatával, melyet a 84–382/1960. MM számú rendelet engedélyezett, a várat csak 1961. november 22.–én adta át az OMF, és a kiállítása, csak 1962 tavaszán /ötven éve/ nyílt meg a nagyközönség számára. A földszinti kiállító–helyiségben volt látható Kisvárda és környéke őskori és népvándorlás–korabeli leletanyaga, közte bronzkori eszközök, karvédő tekercsek.

Az első emeleti szoba a kőtárnak adott otthont (ez az egyetlen rész, mely torzóként a mai napig megmaradt). Itt látható Várdai Pelbárt? sírköve 1438–bók, Telegdy Anna, Nyári István 1635–ben elhunyt feleségének vörös márvány síremléke, „Ladislaws De Kisswarada Anno 1501” feliratú reneszánsz szemöldökkő, amely a Várdaiak városi kúriájából származik. Itt található néhány jórészt megrongálódott faragott kő, mely a XV. században épült római katolikus templomhajó gótikus boltozatának tartozékai. A második emeleti kiállítótérben tablók és tárlók elevenítették fel a Várday család történetét 1271–tól 1630–ig. Az állandó kiállítás április 01.-től szeptember 30.-ig, 1980–ig volt látható. 1981–ben hivatalosan is megalakult a Kisvárdai Várszínház, mely átvette a múzeum helyét.

Nem látogatható

A Kisvárdai Vár az elmúlt évek, évtizedek alatt már nem volt látogatható, de még körbejárható. Az elmúlt években a futballpályák védelme miatt lekerítették, így csak keletről, délről és nyugatról lehet megtekinteni a Vár épületegyüttesét. A turizmus, természetes megfelelő programokkal –a Várfűrdő adta lehetőségek maximális kihasználásával, helyi sajátságokkal, egy kis gasztronómiával meg spékelve– lehetne a város, a térség egyik legfontosabb bevételi forrás lehetősége.

Az együttműködés szükségessége

A turisztikai látványosságok közös fejlesztésére a régiók ösztönzésére van lehetőség és szűkség. A helyi fejlesztések mellett a különböző, hazai és uniós pályázati lehetőségek nyújtanak bővítési lehetőségeket. A transznacionális együttműködési programok lényege, hogy egy adott szempontból egy területi egységként értelmezhető több országból álló területek közösen keressenek megoldásokat a térséget érintő problémákra. A turisztikai fejlesztés is csak kizárólag olyan határokon átnyúló termékcsomagokhoz kapcsolódhat, melynek fejlesztése, mindegyik résztvevő ország szempontjából elismert.

Ennek ilyen példája a már meglévő Kassa Megye és megyénk kastélyturizmusa. Mindkét megyéből 14–14 megnevezett kastély bemutatásával. Térségünkből a Vár melletti táblákon, az Anarcsi és a Tuzséri kastély is szerepel, még 11 megyebeli kastély megjelölésével. De van még a Magyarország–Románia–Szlovákia–Ukrajna (HU–RO–SK–UA) ENPI Program is. Már meglévő program, a Magyarország–Szlovákia–Ukrajna szomszédsági program, melynek egyik témája a Rákóczi út. Munkács gesztorságával, Sárospatak és Kassa részvételével. Az út programjába talán még Kisvárda is elférne, hiszen a Nagyságos fejedelem négyszer is meg fordult Felső–Szabolcs központjában, Kisvárdán a Várban.

Összefogással a megvalósításért

Az elmúlt években már több alkalommal szóba került Kisvárdán a Vár és környékének rendezése. Egyik ilyen a Kisvárdai Vár környezetrendezési programterve, (a Vár–tóval együtt) már 2008–ban elkészült. De lehetséges volna, a színházi fesztivál időpontjai előtt és után (a különböző időközbeni programok figyelembevételével) kihasználni a Vár és környezete adta lehetőséget. Várpince, a várbástyák, a várszínpad megtekintése. Netán a Színházi Fesztivál és a Várszínházi Esték díszleteiből, jelmezeiből egy időszakos kiállítással fűszerezve, idegenvezetés a vár történetéről. A környéken, a volt kézilabda pálya területén játékos programokkal (főzzetek magatoknak ebédet, hétvégeken lovasbemutatók, lovaglási lehetőségek stb.), netán kézműves foglalkozásokkal –a fedett nézőtér adta lehetőség kihasználásával– lehetne programokat szervezni kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Mindezek megvalósítása hozzájárulna Kisvárda történelmi múltjának, s mai hírnevének öregbítéséhez.

Vincze Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában