Az önáltató kisember példázata

A 2011/2012-es évad utolsó bemutatója, Arthur Miller: Az ügynök halála című tragédiája nyugtalanítóan sokoldalú élménnyel gazdagította a közönséget.Miller 1949-ben született darabja egy utazó ügynök, Willy Loman és családja széthullásának eseményeit idézi. A mű egy kisember látszólag semmitmondó históriája. A jól kidolgozott történet azonban olyan mély regisztereket érint, hogy benne, több mint hat évtizeddel a keletkezés után, ma is magunkra ismerünk. Willy sorsa a miénk is; az ő tragédiájában a magunk félelmeit, a magunk szorongásait látjuk viszont.

Az autóroncs darabjai

A Móricz Zsigmond Színház színpadán Koltay M. Gábor invenciózus rendezésében elevenedik meg a történet. A „klasszikus” magyarítást felváltó Hamvai Kornél-műfordítás maibb nyelven szólaltatja meg a szereplőket; Sediánszky Nóra hathatós dramaturgiai beavatkozásai következtében az író időkezelés is átalakul. Arthur Millernél viszonylag jól elkülöníthetők a múlt, illetve az emlékezés; a nyíregyházi előadásban múlt és jelen összeolvad, az emlékképek állandóan kísértenek. Fodor Viola díszlettervében a zsinórpadlásra fölhúzható, koszlott, vérlefolyásokat imitáló foltokkal szennyezett plexielemek (amelyek hol ajtóként, hol dekoratív, félig áteresztő múlttükörként funkcionálnak), a színpadnak csaknem a közepére beállított, felborult autóroncs, s annak szertehullott részei a tragédia belső logikáját emelik be a játéktérbe. Koltay (jelmez: Takács Lilla) ebben a lepusztult környezetben játszatja a darabot, amely így számos többletjelentéssel bővül.

Az alapvetően realista játékmodor és a jelzésszerű díszlet, a vég felől, Willy autós öngyilkossága felől értelmezett eseménysor,s az ő lelkében minduntalan előtolakodó, egyre zaklatottabb, valóságossá váló emlékfoszlányok-álmok sajátos feszültséget teremtenek az egyébként (főleg az első részben) lassan alakuló történetben. Koltay M. Gábor biztos kézzel építi fel Willy drámáját, felerősítve a kisemberi sors összeomlásának példázatos stációit. Mert az ügynök (Millernél „hatvanéves elmúlt”, Koltaynál hatvanhárom esztendős) kortársunk. Félelmeiben, a sikeres világban sikertelenül, de az öncsalás reflexeivel védekező módon túlélésre berendezkedett tévelygéseiben szánnivaló és megdöbbentő. Öngyilkosságát számos életesemény determinálja, munkahelyének elvesztése azonban végzetesen járul hozzá ehhez.

Tükröt tartva a világnak

Az ügynök halála felejthetetlen színészi alakításokat kínál. Horváth László Attila megrendítő módon mutatja meg a soha felnőni nem tudó, önáltató Willy szellemi-fizikai szétesésének történetét. Attributuma, az árumintákkal teli két bőrönd elmarad; időnként orrvérzéssel küzdő figurájának osztozunk örömében és bánatában. Szorongásaiban magunkat látjuk. Pregitzer Fruzsina szintén pusztulófélben lévő Lindájával együtt ellenállhatatlanul ragadnak el bennünket. (Köszönet nekik a katarzisért!) Miként köszönet a többieknek is: Vaszkó Bence a végletekig lusta, ám lázadozó Biff, Varga Balázs, a nála valamivel vállakozóbb szellemű Happy, Gáspár Tibor a sikeres Ben bácsi, Széles Zita, a Gigolo és Gigolette című számot kitűnően eléneklő csábító Nő, Rák Zoltán az eminens Bernard, Petneházy Attila a segítőkész Charley szerepében meggyőző. Koltay M. Gábor rendezése felismerte és velünk, nézőkkel is felismerteti a Willy Loman-i sors lehetetlenségeit, általa tükröt tartva mintegy a világnak. A mi világunknak.

Karádi Zsolt