Helyi közélet

2012.05.23. 13:05

Nem volt tortúra a Tó-túra

Szabolcsveresmart - Immár tizenhatodik alkalommal startolt el Szabolcsveresmarton a Tó-túra mezőnye. A nagy hagyománnyal bíró rendezvény ezúttal is sok diák érdeklődését keltette fel – köszönhetően az alapos szervezőmunkának.

Szabolcsveresmart - Immár tizenhatodik alkalommal startolt el Szabolcsveresmarton a Tó-túra mezőnye. A nagy hagyománnyal bíró rendezvény ezúttal is sok diák érdeklődését keltette fel – köszönhetően az alapos szervezőmunkának.– A házigazda Kazinczy Ferenc Általános Iskola meghívását összesen tizennégy iskola fogadta el, akik egyúttal be is nevezték tanulóikat a versenyre. Érkeztek versenyzők Kékcséről, Dögéből, Fényeslitkéről, Tuzsérról, Komoróból, Ajakról, Nyírkarászból, Nyírturáról, Pátroháról és Kisvárda négy tanodájából is – közölte Dolhai Zsolt főrendező. 

Az ünnepi megnyitó után rendőri felvezetéssel vonultak ki a kerékpárosok a rajt helyére, a Rétközi-tó zsilipéhez. A tűző napsütés és a szabolcsveresmarti dombok igazán próbára tették a versenyzők erejét és kitartását. Három korcsoportban osztottak érmeket és jutalmakat.

– A legkisebbeknek, az első és másodikosoknak egy rövidebb, 4 kilométeres távot kellett megtenniük Szabolcsveresmart és Tölgyesszög között. Itt a leggyorsabb a szabolcsveresmarti Nagy Attila első osztályos tanuló volt. A második és harmadik korcsoportban a legrövidebb idő alatt Duleba Szebasztián nyírturai és Szitás József dögei versenyzőnek sikerült megtennie a 13 kilométeres etapot. Nyereményük egy-egy mountain bike kerékpár volt, melyet Szerafin László és Bodnár József vállalkozók ajánlottak fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában