Helyi közélet

2012.05.24. 11:30

Ovi-zsaru program

A Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya tegnap délelőtt ismét képzést szervezett az OVI-ZSARU prevenciós programban újonnan bekapcsolódó 14 óvoda képviselőinek, illetve az oktatásban  résztvevő rendőri állománynak.

A Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya tegnap délelőtt ismét képzést szervezett az OVI-ZSARU prevenciós programban újonnan bekapcsolódó 14 óvoda képviselőinek, illetve az oktatásban  résztvevő rendőri állománynak.Szabó Zoltán r. alezredes a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetőjének köszöntője után dr. Vörös Ferencné r. alezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főelőadója - a program megálmodója - tartotta meg felkészítőjét. Elmondta többek közt azt is, hogy megyénk az élen áll a legkisebbeknek szóló program oktatásában.

A jó hangulatú nap végén az óvó nénik magukkal vihették az oktatáshoz szükséges kellékeket, így hamarosan elkezdődhet a gyerekek játékos felkészítése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában