Helyi közélet

2012.05.01. 17:26

Virágba borulnak falvak, városok

Szorgalmatos, Tiszabercel, Fehérgyarmat - Az sem utolsó szempont, hogy milyen képet visznek magukról egy-egy településről az arra járó idegenek.

Szorgalmatos, Tiszabercel, Fehérgyarmat - Az sem utolsó szempont, hogy milyen képet visznek magukról egy-egy településről az arra járó idegenek.

Tavasszal nemcsak a fák borulnak virágba, hanem a települések is. Az önkormányzatok, a helyi civil szervezetek fontosnak tartják a hangulatos, barátságos, esztétikus környezet megteremtését, s ennek érdekében virágba öltöztetik lakóhelyüket. A falvakban és a városokban nem csak a közterületekre, de az oszlopokra és a porták utcafronjára is jut a sok szép színpompás virágból. Bár a virágos arculat belső igény késztetése és eredménye, természetesen az sem utolsó szempont, hogy milyen képet visznek magukról egy-egy településről az arra járó idegenek.

Rózsa, kannavirág, hárs

- Minden évben benevezünk a Virágzó Magyarországért környezetszépítő versenybe, bár eredményt még nem értünk el. Természetesen ez annyira nem bánt bennünket, hiszen az eredmény, a szép virágos település látványa a legfontosabb számunkra - mondta el érdeklődésünkre Takács Pálné, Szorgalmatos polgármestere. - 2010 augusztusában egy parkot alakítottunk ki a község központjában Leader és uniós pályázat keretében, folyamatosan bővítjük a virágjait. A település területén tavaly 300 tő rózsát, az idén 400 tő rózsát ültettünk el, valamint az intézmények előtti területen egynyári virágokkal igyekszünk hangulatossá varázsolni a községet. Ezer tő kannavirágot is kiültettünk. Az elmúlt öt évben közel ezer fát ültettünk el. Az idén húsz, nagyobb méretű hársfát ültettünk el. A település szépítésébe a szorgalmas lakosság is besegít, mind a portán belül, mind az utcafronton ültetnek virágokat a helybeliek - tette hozzá Szorgalmatos vezetője.

Csak egy jó ötlet kell

Az, hogy egy település mennyire virágos, nemcsak pénzkérdés. Helyenként csak egy jó ötlet kell ahhoz, hogy az adott falu a lehető legszebb arcát mutassa a lakóinak, illetve a látogatóinak. Tiszabercelen közel egy évtizeddel ezelőtt a helyi mezőgazdasági szakiskola akkori igazgatója, Fekete Béla döntött úgy, hogy „eltünteti” a háza előtti csúnya, szürke villanyoszlopot. A hajnalka nevű virágot futtatta fel az oszlopra, mely így késő őszig zöldben pompázott, s a kék és a lila minden árnyalatát felvonultató virágözönnel kápráztatta el az arra járókat. A látvány annyira megtetszett az általános iskola egyik pedagógusának, hogy a következő évben a falu néhány utcáján elültette a korábban megszedett magvakat az oszlopok mentén, majd a virágokat felfuttatta, így azok összeértek az oszlopok tetején lévő muskátlikkal, s teljesen beborították a villanypóznákat. Azóta ezt a feladatot már a közmunkások végzik, akik az ősszel megszedett magvakat a tavaszi fagyok után ültetik el, hogy a Tiszabercelen élők, illetve az odalátogatók a falu minden utcáján virággal borított oszlopokkal találkozzanak.

A településre egyébként jellemző, hogy az utóbbi években lezajlott egyféle szemléletváltás. Ma már csak elvétve találkozunk elhanyagolt kertekkel, kialakult egy egészséges versengés: kinek a kertje szebb, virágosabb. Nagyon sok házon látjuk a „Takaros porta” elismerő táblácskákat, a közterületeket pedig szorgos kezek szépítik, virágosítják a közfoglalkoztatás keretén belül.

Virágok a körforgalomnál

Fehérgyarmaton az önkormányzat által alapított Tömöttvár 2007 Nonprofit Kft. feladata a közterületek és parkok virágosítása, rendben tartása. Mint Kanyó András, a városfejlesztési iroda vezetője lapunknak elmondta: néhány évvel ezelőtt a gazdasági helyzetre tekintettel olyan döntés született, hogy a kandellábereken a virágdíszítést megszünteteik. A virágosításra szánt – több millió forintos – összegen azóta sem változtattak, ettől nagyobb méretű módosítást nem is terveznek. A város két új körforgalma közül az egyiket virágokkal ültetik be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában