Helyi közélet

2012.07.16. 10:58

Testvértelepülés Nyírtass és Koncháza

Nyírtass - Az együttműködést szeretnék kiterjeszteni a sportra, a kultúrára, a hagyományápolásra, az önkormányzati munkára, az egyházakra és a különböző intézményekre.

Nyírtass - Az együttműködést szeretnék kiterjeszteni a sportra, a kultúrára, a hagyományápolásra, az önkormányzati munkára, az egyházakra és a különböző intézményekre.Már többször rendeztek falunapot Nyírtasson, azonban az elmúlt szombaton, július 14-én megtartott szórakoztató programsorozat eltért a korábbiaktól: az idén ugyanis a helyi önkormányzat a nemzetköziség jegyében várta a helybeliket és a térségben élőket a mulatságra.

A falunap keretében írta alá Nyírtass és a kárpátaljai Koncháza a testvértelepülési szerződést, s az Ukrajnából érkezett küldöttség tagjai részt vettek a főzőversenyben is. A kulturális műsorban is bemutatkozott a kárpátaljai testvértelepülés a Csillag hagyományőrző csoport révén.

Fontosak az erős közösségek

– A szórakozásra, a közös élményekre mindenkinek szüksége van. A munka után kell a pihenés, ápolni kell az emberi kapcsolatokat, egy közösségi rendezvény fokozza az összetartozás érzését. Ezért tartja fontosnak az önkormányzat a falunap megrendezését – mondta köszöntőjében Jenei Erzsébet, Nyírtass polgármestere. – A XXI. században különösen fontosak az erős közösségek, amelyek összefognak, segítik egymást, hiszen akik nem tartanak össze, széthullanak, mint az oldott kéve.

– Koncházával egy éve vettük fel a kapcsolatot, s ma aláírjuk a testvértelepülési szerződést – folytatta a település vezetője. – Reméljük, sikerül fokoznunk az összetartozás érzését, s a határ ellenére is sikerül közösen eredményes munkát végeznünk. A két település az átfogó együttműködést szeretné kiterjeszteni többek között a sportra, a kultúrára, a hagyományápolásra, az önkormányzati munkára, az egyházakra és a különböző intézményekre.

Közös anyanyelv, közös kultúra

Koncháza önkormányzati képviselője, Bodnár József a következőket mondta beszédében:

– Hálásak vagyunk, hogy együtt ünnepelhetünk Nyírtass lakosságával. Bár a határ két oldalán élünk, de összeköt bennünket a közös történelem, a közös anyanyelv és a közös kultúra. Bízunk abban, hogy a testvértelepülési szerződés utat nyit számunkra nemzetközi pályázatokhoz, programokhoz. Koncháza zászlaját adjuk ajándékba, amely kifejezi a nemzeti és a lelki összetartozást. Bízom abban, hogy Nyírtass és Koncháza kapcsolata Magyarország és Ukrajna együttműködését is szolgálja.

A köszöntő gondolatok után után az érdeklődők Bodnár Csenge (Koncháza) és Takács Henrietta (Nyírtass) szavalatát hallhatták, majd Jenei Erzsébet és Bodnár József aláírta a testvértelepülési szerződést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában