Pályázat győztes – segítő diákkezek Kisvárdán

Kisvárda – Már két évtizede –1992–ben– indult meg az oktatás Kisvárdán a Református Általános Iskola és Gimnáziumban.Az elmúlt két évtized nem „kor” egy iskola életében. A tanulmányi munka mellett gondot fordítanak a gyerekek rejtett tehetségeinek kibontakoztatásában. A családokra való figyelés mellett, a tanulók érdeklődő része rendszeresen részt vesz a különböző szociálisan rászorultak segítésében. Ellátogatnak, gyermek– és idős otthonokba, kórházakba, a nyíregyházi Magdalénum Fogyatékos Református Ápoló, Gondozó otthonba. E munkának szervezője és irányítója Veress Miklós tanár úr, akik a pályázatok készítőinek is segítője volt. Az idei tanévzárón különleges eseményben volt része az iskola diákjainak.

Kisvárdán a Johannita Rend fődíja

A Johannita Rend Magyar Tagozata (a Szent Jánosról Elnevezett Jeruzsálemi Ispotályos Lovagrend) már 2008–óta évente ír ki pályázatot a Kárpát–medencében működő protestáns középiskolák 9–12 évfolyamos tanulói számára. Az idei évben, az alábbi gondolatokra alapozott dolgozat elkészítésére, írta ki pályázatát: Milyen módon vehetek részt a szükséget szenvedők segítésében? avagy: Lehetek–e én is eszköz Isten tervének megvalósításában?

Az első díj egy hordozható számítógép /laptop/ volt. Az iskola tanulói eddig is aktívak voltak a különböző pályázatokon való részvételben, de az idei év volt a siker. Az iskola 10/B osztályos tanulója, a dögei Molnár Tibor Márk, a pályázat nyerteseként vehette át az első helyezésért járó laptopot, Nagy Árpád tiszteletbeli lovagtól és Csáthy György kincstárnoktól.

Még tart a szünet, de a tanévzáró, Református Templomi (június 17) élményei most is mosolyt varázsol Tibor arcára. Nem dicsekvő típus, nem szereti a szerepléseket, de segítő keze munkáját, osztály és gyerektársai mellett Dögében, Kisvárdán, de másút is tapasztalják.

Figyeljünk egymásra

–El sem hittem, amikor értesültem, hogy a pályázatom első helyezést ért el. Jó érzés vett rajtam erőt, nagyon jó volt s örültem a sikernek– mondja a maga szerénységével a 16 éves fiatalember. Másokat támogatni jó érzés. Biztonságot ad az a tudat, hogy tudjuk, olyan emberek között élünk, akik ha mi jutunk bajba, kinyújtják felénk kezüket, s nem átnéznek rajtunk. Nincs szebb dolog, mikor látjuk a boldog mosolyt egy–egy ember arcán és hálát a szemében mikor adtunk neki valamit, ami esetleg már rég nincs. Olyas valamit, ami nekünk van. Erő, meleg ruha, étel, néhány forint, egy megunt játék, idő, hogy odafigyeljünk rá, meghallgassuk őket. Meg kell próbálnunk közeledni másokhoz, s szükség esetén a magunk módján segíteni őt, adni magunkból, tulajdonunkból, s bármiből, ami a mienk.

Pecázik s kedvenceit gondozza

Tibor a legtöbb segítséget, erőt édesanyjától, a családtól kapja. Örül a szünetnek, de már a következő tanévi felkészülésen is jár az esze. Szívesen játszik társaival. Pecázni járnak, ami kikapcsolja, pihenteti őket, természetesen a sajátságos, s ilyenkor szokásos ugratások mellett. Nagy állatbarát, kígyók, hörcsögök, nyulak s a többiek, a velük való foglalkozás, a gondozás tölti ki idejének bizonyos részét. De tervei is vannak. Jobb tanulmányi eredménnyel szeretne a családnak örömet szerezni a harmadik osztályban.

Bármi megtörténhet veled is

A nehezen beszédbe elegyedő fiatalember, beszélgetésünk végére nyitottá válik, s következőket mondja befejezésül.

–Nagymamám szavai jutnak az eszembe, aki azt mondta: –Ne ítélj meg és ne szólj meg más embereket, hisz ami még nem múlt el, az bármikor megtörténhet veled is. Ha rajtam múlna, én mindenkire ráadnék egy szemüveget, melynek segítségével másként látnák a világot. A jótékonyság, a segíteni akarás, a törődés szemével.

Vincze Péter