Helyi közélet

2012.09.10. 14:53

Borítékolható a lovagias bírálat

Tarpa - Egy év elmúlt, ismét fogadják a mintákat a megyei pálinkaversenyre.

Tarpa - Egy év elmúlt, ismét fogadják a mintákat a megyei pálinkaversenyre.Természetesen idén is lesz Tarpai Szilvanap - mint szokott szeptember utolsó szombatján - benne Az új pálinka ünnepével. Ez utóbbihoz kapcsolódóan lesz persze megyei pálinkaverseny is a lovagi hagyományoknak megfelelően.

A Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend Egyesület, mint a – Tarpára az elmúlt kilenc év során érdeklődők tízezreit csábító –, immár országos hírű rendezvény szervezője ismét meghirdeti a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei pálinkaversenyt. A párlatok megmérettetésén részt vehet minden megyénkben élő pálinkatulajdonos, a saját lepárló berendezésén, vagy az általa bérfőzés útján, kizárólag gyümölcsből előállított, érlelt pálinkájával.

A versenyre most is a már megszokott három kategóriában lehet nevezni: szatmári szilvapálinka, szabolcsi almapálinka és egyéb gyümölcspálinka.

A megmérettetésen való részvételhez 0,5 liter mintára van szükség a pálinkakategória feltüntetésével és a tulajdonosa adataival (név, cím, telefonszám). Az ilyen adatokkal ellátott mintákat a szervezők kérik postán vagy személyesen eljuttatni a gyűjtőhelyre: „Pálinkaverseny” Szabó József, Kuruc Panzió 4931 Tarpa, Kossuth út 25/F.

Nevezni egészen szeptember 27-ig lehet. A pálinkaverseny eredményét pedig a lovagrend hirdeti ki a IX. Tarpai Szilvanap nagyszínpadán, a szeptember 29-én 14 órától általuk celebrált Új pálinka ünnepén, További részletes felvilágosítás a 20/330-5159 vagy a 30/754-8608 telefonszámon és a [email protected] e-mail címen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában