Helyi közélet

2012.09.14. 12:57

Őrizetben a három visszaeső férfi

Fehérgyarmat - A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság indított nyomozást kedden, jelentős értékre elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

Fehérgyarmat - A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság indított nyomozást kedden, jelentős értékre elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők egy nyitott ablakra felszerelt szúnyoghálót kitépve mentek be egy fehérgyarmati lakóházba, ahonnan jelentős pénzösszeget tulajdonítottak el. A rendőrség azonnal megkezdte az adatgyűjtést, és elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható tetteseket.

A három elkövető egyike csoportos garázdaság és súlyos testi sértés bűntett miatt, a másik két elkövető pedig, különböző vagyon elleni bűncselekmények miatt volt már korábban büntetve. A három 19-23 illetve 27 éves tunyogmatolcsi férfit a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában