Helyi közélet

2012.09.26. 12:10

Új irodát és üzemcsarnokot adtak át Nyíregyházán

Nyíregyháza - A Magyar Acélművek Kft. családi vállalkozás keretében közel tíz éve működik.

Nyíregyháza - A Magyar Acélművek Kft. családi vállalkozás keretében közel tíz éve működik.A Regionális Fejlesztési Ügynökség közreműködésével, 188 millió forintból épült meg az az új, 1200 négyzetméteres üzemcsarnok, melyet hivatalosan szerda délelőtt adtak át Nyíregyházán. A 2003 óta működővállalkozás éves árbevétele 1 milliárd forint körül alakul, derült ki a cég ügyvezetőjének Orha Józsefné köszöntőjéből.

– Két fővel indult a vállalkozás, a férjem és én voltunk a cég alapítói. Büszkén mondhatom, hogy ma már harminc embert foglalkoztatunk. A megalakuláskor külföldi cégek termékeit értékesítettük Kelet-Európában, ma már magunk is gyártunk acélszerkezeteket, melyeket épületek, csarnokok építéséhez használnak. Példaként említeném meg, hogy beszállítók voltunk a győri Audi gyár megépítésénél is – mondta az ügyvezető.

Az átadón részt vett dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza város polgármestere is, aki elmondta: örül annak, amikor olyan kis- és középvállalkozásokat lát, akik a válság ellenére növelni tudják árbevételüket, új munkahelyeket teremtenek és bővíteni tudják a telephelyüket. Az új üzemcsarnokon túl egy irodaházat is átadtak a szerdai napon,melyet saját forrásból épített fel a Magyar Acélművek Kft.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában