Vendégsorok: Százforintos sztori

Meséli főorvos barátom, de magam is tapasztaltam a jelenetet valahányszor leparkoltam a forgalmas út menti nagyáruház előtt. Angyal Sándor jegyzete Három-négy szakadt ruhás, borotválatlan, tősgyökeres hajléktalan a járdára heveredve műanyag flakonból kortyolgatja a bornak csúfolt italt, vagy éppen egy újság szexes oldalán legelteti a szemét. Füstölnek ezerrel, majd az utolsó kortyon összekapnak, szidják egymás le- és felmenőit b...meg refrénnel. Közben jönnek, mennek a vásárlók feleséggel, kisgyerekkel, nagyival. Aztán a járdaszéliek talpra pattannak, mert új vevők jöttek ki az áruházból, tolják a kis bevásárló vasszekeret, pakolnak a csomagtartóba s indulnának a tárolóhoz, ahol egy fémpénz bedobásával jutottak a bevásárló alkalmatossághoz.

Ne fáradjon nagyság, a doktor úr se, majd én visszatolom a helyére, munkanélküliként úgyis ráérek. Közben a szeme a bevásárlókocsi felső részén időz, ahol a perselyben fénylik a százforintos, a használatba vétel díja, amit egy akasztó lánccal lehet kiszabadítani. Napnál világosabb, hogy ez a szívesség díja, ha a vevő rábólint. Így megy ez órák hosszat, van, aki elengedi a füle mellett az ajánlatot, de a többség arra gondol, legalább ennyivel segítek az elesetteken.

Mindez csak volt, változott a világ az áruháznál, ma már százas nélkül, ingyen lehet vinni a kis járműveket, csak vásároljunk minél többet – mosolyog barátom, aki szerint megtisztult a környék. Nem hangoskodnak, nem szemetelnek már a hajléktalanok, ez a környék nekik immár nem üzlet. Odébb álltak egy áruházzal, ahol még mindig 100 forint kaucióért lehet kocsihoz jutni, nehogy hazatolják egyesek. Bár megérné így tenni, de tegye fel a kezét, aki látott már ilyen kocsit tolni a városban a járdán. Én még egyszer sem. Azt viszont észleltem, hogy milyen ideges lett a leendő vevő, ha éppen nem volt nála százforintos, s indulhatott váltani a bejárati presszónál.

Valószínű, hogy a súlyos társadalmi gondokhoz képest vérszegény ez a sztori, de javítja a különben sem olcsó áruházba térők közérzetét s az őrző-védőknek sem kell viaskodniuk a hívatlan „közmunkásokkal”. Akár ragadós is lehet a példa.