Helyi közélet

2012.10.29. 19:14

Tiszavasvári választás - Két választókerületben megsemmisítették a végeredményt

Nyíregyháza, 2012. október 29., hétfő (MTI) - Visszaélések és törvénysértések miatt két választókerületben megsemmisítette a vasárnapi tiszavasvári időközi választás végeredményét hétfői ülésén a helyi választási bizottság - közölte a helyi a választási iroda vezetője az MTI-vel.

Nyíregyháza, 2012. október 29., hétfő (MTI) - Visszaélések és törvénysértések miatt két választókerületben megsemmisítette a vasárnapi tiszavasvári időközi választás végeredményét hétfői ülésén a helyi választási bizottság - közölte a helyi a választási iroda vezetője az MTI-vel.Bundáné Badics Ildikó elmondta: az 1-es és 8-as választókerület három szavazókörében így sem a polgármester-, sem pedig az egyéni képviselő-választás nem érvényes, ebben a két kerületben harminc napon belül újabb választást kell tartani.

A választási bizottság emiatt nem tudta megállapítani a hivatalos választási végeredményt, valamint a kompenzációs lista kiosztásáról sem határozott - tette hozzá a település jegyzője. A két kerületben a szavazatok megsemmisítésekor egy független jelölt, illetve a Tiszavasváriért Közéleti Egyesület indulója állt az első helyen.

A választási iroda vezetője az MTI-nek korábban elmondta, hogy a szavazás során hat kifogás érkezett a helyi választási bizottsághoz. A testület három esetben az érdemi vizsgálat után elutasította a benyújtott panaszokat, egyet kivizsgálásra a rendőrség hatáskörbe utalt át, két esetben pedig két jelölőszervezet tett bejelentést a választók szervezett szállításáról.

A választási bizottság az utóbbi két ügyben tanúmeghallgatásokat tartott, illetve bekérte a vonatkozó rendőrségi iratokat. Ezek alapján úgy találta, hogy megvalósultak a szervezett szállítások, amivel befolyásolták a választás végeredményét - ismertette Bundáné Badics Ildikó. A bizottság nem jogerős döntése ellen két napig lehet fellebbezést benyújtani. Amennyiben nem érkezik kifogás, a döntés jogerőssé válik, az esetleges panasz esetén pedig a területi választási bizottság dönt.

A választási iroda vezetője az MTI kérdésére elmondta: az új voksolás eredményének jogerőssé válása után hirdeti ki a bizottság a tiszavasvári időközi választás hivatalos végeredményét.

Az előzetes, vasárnapi adatok szerint a polgármester-választáson a legtöbb voksot, 2411-et Fülöp Erik (Jobbik) gyűjtötte be. A Fidesz által támogatott Ráduly Zsoltra (Tiszavasváriért Közéleti Egyesület) 1707, az MSZP színeiben induló Timári Istvánnéra 499, míg a Budapesti-Pest Megyei SZEM-pont Egyesület jelöltjére, Aleva Istvánra 116 szavazat érkezett.

A képviselő-választás jelenlegi állása szerint a 12 fős önkormányzati testületbe a polgármesterrel együtt hat tagot a Jobbik, kettőt a Tiszavasváriért Közéleti Egyesület delegálhat, egy képviselőjelölt pedig függetlenként jutott be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában