Az emlékezés ölelő szeretete

A hosszú hétvégén, a közelgő Mindenszentek, a Halottak napjára újra kitárulnak a temetőkertek kapui. Hazahoz mindenkit az emlékezés ölelő szeretete, kit közelről vagy éppen az ország másik szegletéből, hogy minden szerettünk sírjánál égjen egy szál gyertya, mécses, vagy krizantémok pompás színeivel gondoljunk rájuk. Ilyenkor feltépődnek a szívek sebei, amit némán hordoznak a viharvert, megtépázott lelkünk fájdalmaival.Hiányzik az elvesztett drága gyermekünk, szerető hitves, a kedves, hiányoznak szerető szívű testvérek, a gondoskodó, óvó, „hazaváró” édesanyák, a családjukért sokat fáradó édesapák, az ölelő karú nagymamák, nagypapák!

Megannyi barát, a gyermekkori emlékeinket idéző egykori tanáraink, sokszor olyan jó megsimogatni az a hideg sírkövet, arcunkon lepergő könnyeink jelzik, mennyire hiányoznak és ha még egyszer átölelhetnénk őket, vagy elmondhatnánk, a soha ki nem mondott szavakat, hogy mennyire szerettük és mennyi minden félbeszakadt, amit már pótolni sosem lehet!

De míg mi is utunk végére nem érünk, szívünk utolsó dobbanásáig, bennünk élnek az Emlékek, a Kedves arcok- mosolyok, és az a szeretet, mi soha nem múlik el a szívünkből irántuk, mert örökre összekötött bennünket!

Virányiné Paragh Katalin, Szamosszeg