Helyi közélet

2012.11.09. 13:46

Az ikon első könnyezésére emlékeztek Máriapócson

Máriapócs - Szent Mihály főangyal búcsúját, valamint a templombúcsút ezen a hétvégén, november 11-én rendezik meg a nemzeti kegyhelyen.

Máriapócs - Szent Mihály főangyal búcsúját, valamint a templombúcsút ezen a hétvégén, november 11-én rendezik meg a nemzeti kegyhelyen.Ünnepi Szent Liturgiával emlékeztek november 4-én Máriapócson a kegykép első könnyezésének 316. évfordulójára. A szertartást Szabó Antal spirituális atya és Kapin István kegyhelyigazgató vezette.

A „pócsi Mária” ikonja 1675-ben készült. 1696. november 4-én, miközben Pap Dániel paróchus a szent liturgiát végezte, az egyik jelenlévő földműves (Eőry Mihály) arra lett figyelmes, hogy az ikonosztázionon elhelyezett Istenszülő-ikon mindkét szeméből bőségesen folynak a könnyek. A rendkívüli esemény csodálattal töltötte el a jelenlévőket. A könnyezés két hétig szünet nélkül tartott, majd kisebb megszakításokkal egészen december 8-ig. A korabeli feljegyzések szerint azon a télen olyan hideg volt Pócs környékén, hogy a kehelyben a bor és a víz megfagyott a templomban, de Mária könnyei akkor is bőségesen hullottak.

Világi és egyházi vizsgálatok következtek, amelyek hitelt érdemlően, kétségtelenül bebizonyították, hogy valóban csoda történt: az Istenszülő ikonja könnyezett. Világi részről gróf Corbelli tábornok, a Kelet-Magyarországra vezényelt császári seregek főparancsnoka tanúsította a csodát. December 8-án ő maga megvizsgálta a táblakép épségét, a lefolyó könnyeket egy kendővel maga szárította fel. A vizsgálatot másokkal is elvégeztette háromszáz ember jelenlétében, akik között – s ez különösen is fontos – luteránusok és kálvinisták is voltak. Az egyházi vizsgálatot Fenessy György egri püspök rendelte el, melynek végén megerősítette a hírt, hogy valóban csoda történt. A december 26-án megkezdett tanúkihallgatások jegyzőkönyvei 36 tanú egyértelmű vallomását tartalmazzák a könnyezés hitelességéről. Ismét fontos megemlíteni, hogy eme tanúk között is voltak protestánsok is, nemcsak katolikusok. A könnyezés csodájának híre az akkori körülmények között is gyorsan terjedt. Hamarosan eljutott Bécsbe is. I. Lipót osztrák császár és magyar király, megismerve a történteket, elrendelte, hogy a könnyező ikont Bécsbe szállítsák át. Ebben nem csak az ő vallásos buzgósága, hanem felesége kívánsága is közrejátszott.

A képet a könnyezés után állandó katonai őrizet alatt tartották a pócsi fatemplomban. A pócsi hívek mindenáron meg akarták akadályozni azt, hogy az osztrák fővárosba vigyék tőlük az ikont. Azonban a császári akarattal szemben nem tudtak eredményt elérni. A hatóságok 1697. március 1-jén 150 katona sortüze mellett levették a képet az ikonosztázionról, és elindultak vele Bécs felé. Útközben több másolat is készült az ikonról. Július 4-én érkezett meg a könnyező „pócsi Mária” ikonja Bécsbe, ahol nagy pompával fogadták.

Szent Mihály főangyal búcsúját, valamint a templombúcsút november 11-én rendezik meg a máriapócsi nemzeti kegyhelyen.

A program 6.45 órakor utrenyével kezdődik, majd 8 órakor szent liturgiával folytatódik. Újabb szent liturgia lesz 10 órától, a homíliát Gorcsa György tokaji esperes-parókus atya mondja.

A szent liturgia után a hívekre agapé vár a templomudvaron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában