Rosszabb a rossznál

Vegyes érzelmek kavarognak bennem, amikor a szociálisan rászorultak tűzifa-támogatásáról hallok a hideg tél küszöbén. Félreértés ne essék, nem keresem más szemében a szálkát, vagy más portáján a gerendát. Palicz István jegyzeteNem azoktól a szegény, de tisztességes, jóravaló családoktól, idősektől sajnálom az adományt, akik güriznek a „semmiért”, forintot forintra raknak, hogy kihúzzák a következő segélyig, fizetésig, s ha kell, a küszöböt rágják, csakhogy gyermekeiknek, unokáiknak holnap is jusson tízóraira.

Nyílt titok, hogy sok rászoruló önhibájából tart ott, ahol a templom egere. Fa Jankó hétről hétre ott cincog a hivatal ajtaja előtt, csak mert büdös a (köz)munka, vagy ha dolgozik is, dohányra költi a dohányt, és folyékony testmelegítőt vásárol magának, nem pedig tűzifát a családjának. Ezt – bár nyilvánosan sosem vállalták fel – több jegyző, településvezető, rend- és polgárőr megsúgta már nekem egy-egy kötetlen beszélgetés során.

Ha nem pusztán a rászorultság mértékét, hanem a kérelmezők „értékét” is mérlegelnék a döntéshozók, azonnal kirajzolódna a támogatásra valóban méltók köre, csakhogy ezzel olyanokat is megfosztanánk az otthon melegétől, akik nem tehetnek semmiről, kiszolgáltatottak, szüleik vagy házastársuk önző és felelőtlen életvitelének áldozatai. Ez pedig rosszabb lenne a rossznál.