Helyi közélet

2012.12.31. 10:11

Elismerték a ruhakészítési fortélyait

Fehérgyarmat - Eddig a legkülönlegesebb kérésként tartja számon a Shrek rajzfilmfigurák életre keltését.

Fehérgyarmat - Eddig a legkülönlegesebb kérésként tartja számon a Shrek rajzfilmfigurák életre keltését.

Hosszú évek óta a ruhakészítés legapróbb fortélyaiba is bele lehet bárkinek tekintenie Fehérgyarmaton a városban élő és dolgozó Pótfiné Bartus Edit segítségével. Sokaknak sikerült nála az elmúlt esztendőkben jelmezt készíttetniük, kölcsönözniük, netán valamilyen ruhát varratniuk. A varrónő 1986-ban költözött át Magyarországra, mivel a szatmári kisvárosban ment férjhez. Szatmárnémetiben született, ott végezte el középiskolai tanulmányait, ahol ruhavarró- és készítő szakmát szerzett. Amit viszont szerinte nem lehetett okítani azokban az időkben, az éppen az a nagyfokú kreativitás, amellyel minden jelmeztervezőnek muszáj „szakadatlanul” rendelkeznie. – Ideköltözésünk után két évig a Szamosmenti Ruhaipari Szövetkezetben dolgoztam. Még első gyermekem születése előtt otthon varrogattam hobbiszinten. Majd úgy döntöttem, hogy saját vállalkozásba kezdek, és nem megyek vissza előző munkahelyemre - mondta a ruhakészítő. A családi házában az erre a részre kialakított varrodájában a sikeres szabásainak köszönhetően egyre többen megismerték. A ruhavarrás és -készítés mellett belekóstolt a jelmezkészítésbe, amely annyira jól kiszolgálta az olykor még speciálisnak mondható ízléseket is, hogy mára ez lett az egyik főmotorja a gyarmati műhelyének. Mindemellett civil szervezeteknek ugyancsak készít formaruhákat, népviseleti tradicionális szereléseket, hagyományokra épülő öltözeteket.

– Az egyedi jelmezekre egyre nagyobb az igény, a gyermekek sokszor a kedvenc könyvükkel, filmszereplőjük fotóival érkeznek meg hozzám, hogy ezek segítségével még könnyebb legyen számukra életre keltenem az áhított figurák küllemét - tette hozzá a jelmezkészítő. Szalagavatókra, érettségikre szintén szívesen készít öltözeteket: az aktuális igényekhez, kérésekhez szüntelen alkalmazkodva.

Manapság legszívesebben a népviseleti ruhákat imádja formálni. Azért ez sem könnyű, mivel elmondása alapján pár hónap mindig kell az ilyen ruhák megmunkálásához, és most már a kívánt anyagok beszerzése sem oly egyszerű, mint régen. Legutóbb is méltán vette ki részét a városi gimnáziumban – sokak örömére látott - nagy sikert aratott menyecsketánc eredményes produkciójából, mivel gyönyörű fellépő ruhákat varrt a diákoknak. Eddig a legkülönlegesebb kérésként tartja számon a Shrek rajzfilmfigurák életre keltését, amelyeket egy csengeri fellépésre alkotott meg a gyerekeknek, akik első helyezést értek el a pompás kosztümök által.

- Széles Szabolcs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában