Helyi közélet

2013.03.02. 10:29

Matematikában is számolni kell a Korányival

Nagykálló - Egyre jobb országos eredményeket érnek el a nagykállói diákok.

Nagykálló - Egyre jobb országos eredményeket érnek el a nagykállói diákok.A magyarországi német-magyar két tanítási nyelvű középiskolák számára kiírt matematikaversenyt 2005 óta rendezik meg. A Korányi Gimnázium tanulói a kezdetektől fogva nagy létszámban vesznek részt ezen a megmérettetésen, amely két fordulóból áll.

– Az első fordulóban minden tanuló a saját iskolájában birkózik meg 20 feladattal. Az évfolyamonkénti körülbelül 250 tanulóból a legjobb 10-14 diák jut a döntőbe. Iskolánkat idén Mészáros Attila 10. a osztályos tanuló képviselte a fináléban – újságolta Anja Lelesz matematika szaktanár.

– Hatalmas örömmel fogadtam a hírt, miszerint meghívást kaptam rá. A német nyelvű matematika verseny budapesti, országos döntőjén életemben először vehettem részt – említette Attila, aki elárulta: – A felkészülés sok fáradtsággal járt. A színvonalas verseny lebonyolítása teljesen zökkenőmentes volt: a feladatmegoldás után érdekes és szórakoztató játékok következtek csoportokban. Az eredményhirdetés idegtépő volt számomra, de mint kiderült, az 5. helyen végeztem. Nem rossz, de jövőre még nagyobb célokkal szeretnék elindulni. Nagy élmény volt!

– Attila a Korányi Gimnázium eddigi legjobb eredményét érte el. Természetesen nagyon büszkék vagyunk rá. Úgy látjuk, hogy diákjaink egyre nagyobb számban indulnak ezen a versenyen és egyre jobb eredményeket érnek el. Jövőre kitartó felkészüléssel akár dobogós reményeink is lehetnek – jegyezte meg Gáspár Ágnes matematika szaktanár.

- KM–LTL -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában