Helyi közélet

2013.06.28. 12:41

Tanévzáró ünnepség a záhonyi középiskolában

Záhony - A pénteken délelőtt rendezték meg a tanévzáró ünnepséget a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégiumban.

Záhony - A pénteken délelőtt rendezték meg a tanévzáró ünnepséget a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégiumban. Az ünnepségen a Himnuszt követően Bodnár Attila Sándor igazgató foglalta össze az iskola 2012/2013. tanévi életének legfontosabb történéseit és értékelte a több mint négyszáz diák tanulmányi teljesítményét. Ezután elismerések átadására került sor, melynek során a direktor könyvjutalomban részesítette az osztályok négy-négy legkiválóbb diákját.

Tantestületi dicséretben részesült kitűnő tanulmányi eredményéért és példás közösségi tevékenységéért Szőgyényi Gréta (Záhony) 11/b és Pócsik Nóra (Zsurk) 11/c osztályos tanuló. Az eseményt Bodó Gabriella 11/b osztályos tanuló szavalata, majd a Szózat zárta. Az ünnepség után az intézményvezetés nevelőtestületi értekezleten elemezte a középiskola kollektívájának munkáját.

Katona Dávid

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában