Helyi közélet

2013.08.05. 16:16

Hárman sérültek meg egy balesetben Tiszabecs és Sonkád között

Nyíregyháza, 2013. augusztus 5., hétfő (MTI) - Hárman, közülük ketten súlyosan megsérültek egy balesetben a 491-es számú főút Tiszabecs és Sonkád közötti szakaszán hétfőn - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a térségi rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Takács Judit, a katasztrófavédelmi szervezet szóvivője elmondta: a Fehérgyarmathoz közeli települések között egy személygépkocsi sodródott az árokba, s az autó vezetőjét a mátészalkai és a fehérgyarmati tűzoltók feszítővágó segítségével mentették ki a járműből. Másik három utast, két gyermeket és egy felnőttet az egységek a mentőkkel együttműködve kézi erővel emelték ki az összeroncsolódott kocsiból.

Fedor Rita, a szabolcsi rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a sofőrt súlyos sérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba. Rajta kívül még egy gyermek sérült meg súlyosan, míg további egy utas könnyebben.

A rendőr főhadnagy közlése alapján a főútvonalon közlekedő személygépkocsi azért sodródott az árokba, mert vezetője félre rántotta járműve kormányát, hogy egy mellékútról kikanyarodó mezőgazdasági vontatóval elkerülje az ütközést.

A helyszínelés idejére a rendőrség teljes szélességében lezárta a főút Tiszabecs és Sonkád közötti szakaszát.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik