Helyi közélet

2013.08.02. 08:31

„Rajk Lászlónak pedig mennie kell!”

Nyíregyháza - A kertvárosiak egy része támogatja az utcanév-cseréket, és bízik a törvény erejében.

Nyíregyháza - A kertvárosiak egy része támogatja az utcanév-cseréket, és bízik a törvény erejében. – A tét gyermekeink és unokáink nemzeti öntudatának megőrzése és nem utolsó sorban az önbecsülésünk – áll Krisztián István és Skolnyik József, Rajk László utcai lakosok szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében, akik – a lapunk július 31-ei számának 3. oldalán megjelent cikkünkre hivatkozva – így érvelnek a kijelölt nyíregyházi utcanevek cseréjének indokoltsága mellett:

„Tiszteletben tartjuk a jelenlegi utcanevekhez ragaszkodók véleményét, ugyanakkor úgy látjuk, pusztán kényelmi okok és a történelmi háttér ismeretének hiánya miatt nem szabad elutasítani a változás lehetőségét. Csak az tudhatja, milyen jövőt akar építeni, aki ismeri saját nemzete múltját, beleértve az internacionalisták nemzetünket sújtó tetteit is!

Ne viseljünk olyan utcaneveket, amelyek a diktatúrához fűződő személyeknek állítanak emléket! Tartozunk ennyi tisztelettel és szolidaritással azon embertársainknak, akik megszenvedték azt a korszakot! Sokan fiatalon életükkel fizettek „csak azért”, mert az akkori hatalom úgy akarta! Ennek emlékét eddig a szőnyeg alá söpörték.

Azzal, hogy támogatjuk az utcanév-változtatást, tiszteljük a törvényt, kifejezzük tiszteletünket az igazságtalan múlt áldozatainak emléke iránt, és olyan új utcanevek büszke „birtokosai” lehetünk, amelyek a nemzeti összetartozást fémjelzik.

Emlékezzünk csak Kodály Zoltán zeneszerző Galántai táncok című gyűjteményére, amit az egész világgal megismertetett, vagy arra, amikor a hatalom új himnusz megírását kérte az értelmiségtől. Megtagadása akkor nagy bátorságra utalt, ezzel szemben most nyafogunk, idétlenkedünk. Meg kell értenünk Váci Mihály költő szavait, miszerint „nem elég akarni, de tenni, tenni kell”. Szeretnénk, ha minél többen támogatnák a változtatást, de nem csak törvénytiszteletből!”

KM-PI


Korábbi cikkek a témában:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában