Helyi közélet

2013.09.24. 09:07

Francia dallamok „talambás” fűszerezéssel

Nyírbátor - Horgas Eszter fuvolaművésszel közösen készített lemezt az ütőegyüttes.

Nyírbátor - Horgas Eszter fuvolaművésszel közösen készített lemezt az ütőegyüttes.

A Talamba-koncertek mindig különlegesek, és nemcsak azért, mert több száz ütőhangszert hallhatunk egy-egy előadás alatt, de azért is, mert a feldolgozásaik egyedi, talambás fűszerezést kapnak. Így lesz ez október 3-án Nyírbátorban is, ahol a Horgas Eszterrel közösen készített, Francia szerelem című albumukat mutatják be. Az együttes és a fuvolaművész kapcsolata ebben az évben kezdődött, a munka gyümölcse az elkészült lemez, melyet Békéscsba után Nyírbátorban mutatnak be.

– A zenei ügynökségünket kereste fel Eszter, mert szeretett volna velünk dolgozni: a Debussy koncertje kapcsán merült fel benne az ötlet, hogy a francia impresszionisták alkotásai jól hangoznának a mi hangszereinken – mondta lapunknak Zombor Levente, a Talamba nyíregyházi származású vezetője.

– Mi ugyanezzel az ötlettel kerestük meg és nagyon örült, amiért ez nekünk is eszünkbe jutott – azt hiszem, a mai napig sem tudja, hogy korábban már tudomást szereztünk az ötletéről. Elkészítettünk néhány számot, átírtuk „talambásra” és kiderült: ez működik, sőt, azt is megkockáztatom, hogy néhány szerzemény jobb lett, mint az eredeti. A közös munkára nem lehet panaszunk: mivel Eszternek csak a fuvoláját kell utaztatnia, nekünk pedig egy kamionnyit kellene, ő jár ki a próbákra Gödöllőre, mindig rengeteg ötlettel érkezik, és semmilyen extra kívánsága vagy sztárallűrje nincs.

Az említett Debussy mellett Ravel, Satie, Bizet és Poulenc szerzeményei szerepelnek a lemezen, amelynek anyagát október 3-án 19 órától a nyírbátori Kulturális Központban hallhatja a zeneszerető közönség. A Francia szerelem időutazás a francia impresszionizmus korába, sok-sok ötlettel, különleges zenei megoldással, rengeteg ütőhangszerrel és Horgas Eszterrel, aki az aranyfuvolájával érkezik a Szabolcs megyei városba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában