Helyi közélet

2013.09.11. 19:06

Gondoskodást jelentenek a segítő kezek

Balkány, Mátészalka - Először Budapest V. kerületéből indult, de hamarosan országossá szélesedik az az időseket segítő mintaprogram, amely Jeneiné dr. Rubovszky Csilla nevéhez fűződik.

Balkány, Mátészalka - Először Budapest V. kerületéből indult, de hamarosan országossá szélesedik az az időseket segítő mintaprogram, amely Jeneiné dr. Rubovszky Csilla nevéhez fűződik. A program célja, hogy az idős emberek az önálló életvitelüket a saját otthonukban minél tovább fenn tudják tartani, éppen ezért a program a 80 év feletti emberek egészségügyi gondjaira és a magány enyhítésére nyújt megoldást. Az V. kerületi alpolgármester asszony kezdeményezéséhez tavasszal Kisvárda is csatlakozott, s az eredményesség láttán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere úgy döntött, hogy a kezdeményezés 30 önkormányzatot érintő országos mintaprogrammá bővüljön. Kinevezte idősügyi miniszteri biztossá Jeneiné dr. Rubovszky Csillát a program megszervezéséhez, a célok megvalósításához pedig a Belügyminisztérium saját forrásból 377 közfoglalkoztatási státuszt biztosított.

A miniszteri biztos szerdán Mátészalkán és Balkányban tárgyalt az önkormányzatok vezetőivel a „Segítő kezek” projekt bevezetéséről.

Mint Pálosi László, Balkány polgármestere lapunknak elmondta, a programmal két célt tudnak megvalósítani: egyrészt 6 főnek új munkahelyet teremtenek, másrészt így is tudják segíteni a hozzájuk tartozó 24 tanya 80 év feletti lakóit.

Jeneiné dr. Rubovszky Csilla arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ország lakosságának 4,74 százaléka 80 év feletti lakos, ez az arány 475 ezer embert jelent. Az egyik legveszélyeztetettebb rétegről van szó, akik könnyen esnek bűnözők és csalók áldozatává, s a legtöbben már magányosan egyedül élnek. Nekik segítenének azok a nők, akik közreműködői lesznek ennek a programnak. Ugyanakkor számítanak a középiskolás diákok önkéntes munkájára is, amely feltétele lesz az érettségi vizsgának. A miniszteri biztos a Balkányhoz tartozó 24 tanyát hallva bejelentette, kérni fogja, hogy az eredeti 6 fő helyett 10 közfoglalkoztatott személy segíthessen majd az időseknek.

Dr. Budai Gyula parlamenti államtitkár azt a kormányzati célt emelte ki, hogy maradjanak a tanyákon mind az idősek, mind a fiatalok. Ezt segíti a tanyafejlesztési program, amely anyagi segítséget nyújt a külterületeken élőknek, s ezt egészíti ki az új program, amely pedig a gondoskodást jelenti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában