Helyi közélet

2013.09.11. 12:58

Országos tanévnyitó Ibrányban

Ibrány - Országos tanévnyitó ünnepségnek adott otthont szeptember 6-án és 7-én az ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium.

Ibrány - Országos tanévnyitó ünnepségnek adott otthont szeptember 6-án és 7-én az ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium. Az idén tíz esztendős Arany János Kollégiumi Program és az Arany János Kollégiumi, Szakiskolai Program ünnepélyes tanévnyitót ünnepségére az ország 11 városának – többek között Baktalórántháza, Szeged, Szolnok, Salgótarján, Kiskunfélegyháza, Hajdúböszörmény – kollégiumaiból érkeztek pedagógusok és diákok Ibrányba.

– Nagy lelkesedéssel és várakozással kezdtünk a munkához, hiszen két évvel ezelőtt Ibrány adott otthont az Országos AJKP Művészeti Fesztiválnak, melyről nagyon szép emlékeket őrzünk. A vendégeink már péntek délután megérkeztek, akiket házigazdaként Gincsai Zoltán Gábor igazgató, a város nevében pedig Berencsi Béla polgármester köszöntött – tájékoztatta szerkesztőségünket Márkusné Bodnár Piroska kollégiumvezető és Barna Zoltán Gáborné programfelelős.

– A vendéglátás után zenés, táncos mulatságra invitáltuk vendégeinket. A jó hangulatról a helyi néptánccsoport, illetve iskolánk volt tanítványaiból, kollégájából álló zenekar gondoskodott. Az ünnepélyes tanévniytót szombaton tartottuk. Ünnepi beszédet mondott Gincsai Zoltán Gábor igazgató és dr. Vinnai Győző kormánymegbízott, akik kiemelték a program fontosságát és méltatták eddigi eredményeit. Ezt követte az ünnepi műsor, melyben iskolánk volt és jelenlegi diákjai vettek részt.

Megható volt, ahogy az első induló évfolyamból volt diákunk, Farkas Réka és a 2011-ben végzett Horváth Ida beszélt az itt eltöltött 5 évről. Ünnepségünk zárásakor ajándékkal kedveskedtünk vendégeinknek és a műsorban közreműködőknek. Egy jó hangulatú ebéd után köszöntünk el vendégeinktől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában