Helyi közélet

2013.11.14. 12:59

Budai Gyula: az elmúlt három évben 6 milliárd jutott tanyafejlesztésre

Balkány, 2013. november 14., csütörtök (MTI) - Az elmúlt három évben közel 6 milliárd forint jutott a tanyán élők életkörülményeinek és életminőségének javítására - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által a Tanyafejlesztési Program megismertetésére indított roadshow csütörtöki állomásán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányban.

Balkány, 2013. november 14., csütörtök (MTI) - Az elmúlt három évben közel 6 milliárd forint jutott a tanyán élők életkörülményeinek és életminőségének javítására - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által a Tanyafejlesztési Program megismertetésére indított roadshow csütörtöki állomásán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányban.

A tanyán élők támogatására az idén eredetileg 2 milliárd forintot különítettek el, a támogatási forrást azonban, a nagy igény miatt a tárca 3,5 milliárd forintra emelte - ismertette előadásában a VM parlamenti államtitkára. A forrásra beérkezett, közel ezer pályázat közül 778 felelt meg a szakmai és formai követelményeknek és végül 529 pályázó nyert különböző összegeket.

Budai Gyula elmondta, a nyertes önkormányzatok és egyéni tanyagazdálkodók a program keretösszegéből összesen közel 1,5 milliárd forintot a tanyákon megtermelt termékek piacra jutását segítő helyi piacok kialakítására, 534 milliót a tanyákra vezető utak karbantartására, valamint közel 500 millió forintot az elektromos hálózattal nem rendelkező tanyák villamosítására fordíthatnak.

Hozzátette, hogy az összes tanyavillamosításra beérkezett pályázatot befogadta a tárca, a nyertes pályázók pedig valóban jogosultak a fejlesztések megvalósítására.

A kormány döntése értelmében 2020-ig az összes magyarországi tanyát el kell látni árammal, ez a program pedig ennek az útnak az első és nagyon fontos lépése - fogalmazott az államtitkár. Budai Gyula hozzáfűzte: az idei pályázati ciklusban a tanyagondnokok eszközeinek cseréjére és vásárlására is jelentős összeget fordítottak.

Viski József, a VM főosztályvezetője elmondta: a program egy meglehetősen szűkös, 940 millió forintos kerettel indult el 2011-ben, ami egy év múlva közel 1,5 milliárd forintra emelkedett. Ezeknek az összegeknek körülbelül egyharmadát - 200, illetve 400 millió forintot - a tanyagazdálkodók kaphatták meg.

A fejlesztési programot 2011-ben 204 településen indították el, a második évben pedig már 240 településre bővült a lista. Az idén a megemelt forrás miatt eltörölték ezt a listát és mind a hat alföldi megyében, illetve a Pest megye déli járásaiban lévő összes település pályázhatott, ezzel 724 város és község vehetett részt a programban - ismertette Viski József.

A 24 működő tanyával rendelkező Balkány a korábbi években indult és nyert is a kiíráson, 2013-ban pedig a településen termelői piacot hoznak létre az elnyert 28 millió forintos támogatásból - mondta el Pálosi László, a kisváros Fidesz-KDNP-s polgármestere.

A szaktárca adatai szerint a Tanyafejlesztési Programra összesen 1851 pályázat érkezett 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban, ebből 1396 felelt meg a követelményeknek, és esett át értékelésen. A VM által befogadott pályázatok támogatási igénye összesen 8,887 milliárd forint volt. A támogatást nyert pályázatok száma 963 volt, amelyek összesen 5,871 milliárd forint forráshoz jutottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában